koronavírus
Elég volt morognunk: a Fradi 15 millió forintot adományoz a kórházaknak!
Természetesen nem délelőtti publicisztikánk miatt, de ugyancsak örömteli felajánlást tett a Ferencváros csapata: a Fradi 15 millió forinttal támogatja a kórházakat a bajban. Korábbi publicisztikánkban azt kérdeztük: vajon az állami támogatásból élő játékosok miért nem adnak semmit vissza ilyenkor, ha már Gulácsi Péter megtette? Nyilván nem emiatt, de jóleső érzéssel láttuk a Fradi felajánlását.Nyomozás indulhat rémhírterjesztés miatt Lamperth Mónika ellen
Cikkünk nyomán rémhírterjesztés bűntett gyanújával feljelentést tett Tényi István Lamperth Mónika közösségi médiában tett megjegyzései miatt. Ahogy arról beszámoltunk, a volt szocialista belügyminiszter szombaton azt írta Facebook-posztjában, hogy a koronavírus járványt "mindannyian megszívjuk", mert a hozzáértő embereket kirúgták a minisztériumokból. Kommentelői felvetésére – miszerint az Orbán-kormány "direkt csinálja ezt velünk", kínai telepesekkel és iráni ösztöndíjas diákokkal hurcolták be a vírust, és az a cél az, hogy elpusztítsák az időseket – azt válaszolta, hogy ezt nem tudja kizárni.Gulyás Gergely: Nem konzerválni, hanem újra lecsökkenteni akarjuk a munkanélküliséget
Részletesen is kifejtette az Orbán Viktor által szerdán bejelentett akciótervet a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta a mai Kormányinfón, hogy a babaváró hitelre is vonatkozik a hiteltörlesztési moratórium, ráadásul ennél nem növekszik párhuzamosan a futamidő. A gazdasági veszteségeket és célokat ecsetelő miniszter a PestiSrácok kérdésére elmondta, hogy akár munkaerőpiaci lehetőségek is rejlenek a most megugró, de a rend helyreálltával remélhetőleg ismét alacsonyra visszaálló munkanélküliségben. Pontos mennyiséget nem árult el, de az kiderült, hogy Magyarország rengeteg arcvédő maszk behozatalára készül Kínából.A koronavírus-járvány ellenére fenntartja a folyamatos készenlétet a NATO
Az új típusú koronavírus okozta járvány ellenére az észak-atlanti szövetség működése zavartalan, és a NATO fenntartja a folyamatos készenlétet – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, csütörtökön, a katonai szövetség 2019-es éves beszámolójának ismertetésekor.Spanyolországban idősotthonokból jelentenek sorozatos fertőzéseket
Sorozatos koronavírus-fertőzéseket jelentenek spanyolországi idősotthonokból, ahol a betegség szempontjából a legveszélyeztetettebbek élnek – közölte a spanyol sajtó csütörtökön.Természetes eredetű az új vírus, nem laboratóriumi manipulációból származik
A Covid-19-járványt okozó új koronavírus természetes evolúció eredménye egy friss tanulmány szerint, amelynek szerzői nem találtak bizonyítékot arra, hogy laboratóriumban hozták volna létre a kórokozót. A Nature Medicine aktuális számában megjelent kutatás során az új koronavírus (Covid-19) és a vele rokon vírusok géntérképéről nyilvánosan rendelkezésre álló adatokat elemezték – számolt be róla a ScienceDaily.com tudományos-ismeretterjesztő portál.Unokázás helyett - Kézfertőtlenítőt, vírustesztet kínálnak az időseknek a csalók
Újabb utakat találnak a csalók az idősek megtévesztésére – értesült portálunk. Egy Nógrád megyei településen kézfertőtlenítőszer árusításának okán akart egy gumikesztyűs illető bejutni egy idős ember portájára, esetünkben sikertelenül. A rendőrség is arra hívta fel a figyelmet, hogy az unokázós csalók is beleszövik újabban a koronavírus-járványt meséikbe, de előfordult olyan eset is, hogy koronavírus teszttel házaltak a csalók...Magyarország átvenné a kezdeményezést a jövő járványaival szemben
Egy kutatókból álló szakértői csoport olyan protokollt (DAMA, Document-Assess-Monitor-Act) dolgozott ki, amellyel azonosíthatók a potenciális új kórokozók, és lehetővé válik a proaktív fellépés a járványok kialakulása ellen – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).Kovács Zoltán: Péntektől online tart sajtótájékoztatót az operatív törzs
Péntektől egy stúdióból, online tartja szokásos napi sajtótájékoztatóját a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs – jelentette be Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön, Budapesten.Ajánljuk még

















