koronavírus
A Salvinire vigyázó egyik rendőr is elkapta a koronavírust
Egy nap alatt csaknem megduplázódott a Covid-19 vírus újonnan diagnosztizált fertőzöttjeinek száma, a halálozásoké viszont csökkent Olaszországban a polgári védelmi hatóság vezetőjének adatai szerint.Hazugságokkal riogatta a közvéleményt a DK-s Arató, az Emmi tette helyre
A Demokratikus Koalíció (DK) szombaton ismét leleplezte magát, hogy csupán politikai haszonszerzésre kívánja felhasználni a koronavírus-helyzetet. Most nem politikai pamfletekre, hanem együttműködésre van szükség – reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Arató Gergelynek, a DK frakcióvezető-helyettesének kijelentéseire.Elmarad az ellenzéki pártok közös március 15-i ünnepsége
Az ellenzéki pártok – a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Liberálisok – úgy döntöttek, hogy a koronavírus miatt lemondják a március 15-i közös ünnepségüket – közölte a Momentum szombaton, a rendezvény Facebook-oldalán.Klebelsberg Központ: Az ellenzék gyerekekkel manipulál és olcsó politikai haszonszerzésre használja fel a vírust
A Klebelsberg Központ mindent megtett a gyerekek védelmében, és sajnálattal látják, hogy az ellenzék olcsó politikai haszonszerzésre használja fel a koronavírust – reagált az iskolák fenntartója az MSZP szombati közleményére.A főpolgármester is lemondja a március 15-i ünnepséget
A kormányzati operatív törzs javaslatának megfelelően úgy döntöttek, hogy a március 15-i városházi ünnepi rendezvényt nem tartják meg – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton, a Facebookon.A kormány lemondta a március 15-i központi ünnepséget a koronavírus miatt – Aki nem működik együtt, bűncselekményt követ el
FRISSÍTVE! A kormány lemondta a központi ünnepséget Az operatív törzs javaslatot tett a kormánynak a március 15-ei központi ünnepségek megrendezésének felfüggesztésére – közölte Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szombati sajtótájékoztatóján. Erről a kormány döntése később várható – tette hozzá. Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön már jelezte: keddig döntenek az ügyben.Troll – Külön rovatot szentelnek a balliberális portálok a rémhírkeltésnek (VIDEÓ)
A koronavírus előhozta a balliberális sajtó legrosszabb, rémhírkeltő énjét – hangzott el többek között a Hír TV Troll című műsorában, ahol arról is szó esett, hogy Magyar György jobboldali újságírót küldene börtönbe, és hogy Nagy Blanka pert vesztett a Demokrata főszerkesztőjével szemben.Csehországban már 19 a koronavírussal fertőzöttek száma
Csehországban már 19 új koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván. A betegség minden esetben enyhe lefolyású – közölte szombat reggel az egészségügyi tárca.A koronavírus-járvány "pozitív mellékhatása": bezuhant az olajár, esett a benzin ára – és még Putyin is kavarja
Minden oroszok cárja, Vlagyimir Putyin úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány okozta káoszban annyira lenyomja az olaj árát, amennyire csak tudja. Ezzel az amerikai termelőket akarja nehéz helyzetbe hozni, ám tulajdonképpen nekünk is jót tett, mivel nagyobbrészt Oroszországtól vásároljuk az olajunkat és gázunkat. Ismét igaza van a népi bölcsességnek: minden rosszban van valami jó. Rossz számunkra a világgazdasági bizonytalanság, de jó az üzemanyagárak csökkenése, és a forint is megerősödni látszik ebben a zűrzavarban.Ajánljuk még

















