koronavírus
A fertőzöttek számának eddigi legnagyobb napi emelkedését mérték Nagy-Britanniában
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek számának eddigi legnagyobb napi emelkedéséről számoltak be vasárnap a brit hatóságok. A brit egészségügyi minisztérium vasárnapi összegzése szerint az előző 24 órában 64 páciens szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így az azonosított nagy-britanniai fertőzöttek száma jelenleg 273.Olaszország negyede karanténba került
Olaszország népességének egynegyede karanténban van - emelték ki a hírügynökségi jelentések azután, hogy vasárnap az olasz kormány vesztegzár alá helyezte a tízmillió lakosú Lombardia tartományt. Az Egészségügyi Világszervezet szerint már 101 országban jelent meg az új koronavírus. Olaszországban 133 újabb halálos áldozatot regisztráltak 24 óra alatt, ezzel szombaton 366-ra emelkedett az új koronavírus fertőzés halálos áldozatainak a száma - jelentették be olasz egészségügyi illetékesek vasárnap este.A német kormány az ezernél több résztvevővel tervezett rendezvények lemondását javasolja
A koronavírus-járvány lassítása érdekében ajánlatos lemondani az ezernél több résztvevővel tervezett rendezvényeket Németországban - mondta a szövetségi kormány egészségügyi minisztere egy vasárnapi nyilatkozatában. Jens Spahn kiemelte: "nyomatékosan bátorítja" a döntéshozókat, hogy egyelőre ne engedjék az ilyen rendezvények megtartását.Lefújták a NAT-elleni tüntetést is a koronavírus fenyegetés miatt
A koronavírus járvány talán az évtized legsúlyosabb globális kihívása, ami ráadásul rengeteg emberéletet is követelt mostanáig. Egy "előnye" azonban mégis van, egyelőre elmaradnak a menetrend szerinti tavaszi ellenzéki tüntetések. Ennek megfelelően a szervezők közleménye szerint későbbre halasztják a március 15-re tervezett, a Nemzeti alaptanterv bevezetése elleni tüntetést is a koronavírus járvány miatt.A tüncizés után a koronavírus-para lett az ellenzék új csodafegyvere
Koronavírus-lázában ég a DK és az MSZP, a két összecsimpaszkodásban is rivális ellenzéki erő minden szakértelmét beveti a magyar emberek védelmében. A pánikkeltésre alapozott sajtótájékoztatók tömkelegének azonban megvan az árnyoldala is, mióta ugyanis az operatív törzs javaslatára a kormány óvatosságból lemondta a március 15-ére tervezett központi rendezvény megtartását, veszélybe kerültek az ellenzék csodafegyvereként számontartott tüncikézések is. Vasárnap a szocialista Kunhalmi Ágnes alkalmazta a koronavírussal kapcsolatban a gyermekféltés kommunikációs eszközét, de azt is elárulta, a fertőzésveszély ellenére mégiscsak megtartják a szocialisták márciusi kongresszusát. A DK a hétvégére egy komplett javaslatcsomaggal készült, amelyben a kézmosás legalább olyan fontos szerepet kapott, mint az idősek klubrendezvényeinek felfüggesztése. Már csak az a kérdés, hol fogják ezután a szektapárt idős hívei elsajátítani a digitális jelentgetés legújabb fortélyait...Jelentősen nőtt a halottak száma Iránban
Negyvenkilenccel nőtt Iránban vasárnapra virradóra a koronavírusban elhunyt emberek száma az egészségügyi minisztérium bejelentése szerint, ezzel a járványnak már 194 halálos áldozata van a síita államban. Az áldozatok közt van Fatima Rahbar, az iráni parlament februárban megválasztott egyik konzervatív képviselője.Tömegek "menekülnek" délre Észak-Olaszországból a karantén elől
A dél-olaszországi Puglia tartomány elnöke azonnali megállásra szólította fel azokat, akik az északi tartományokban elrendelt szigorú óvintézkedések bejelentését követően elindultak Olaszország déli térségeibe vasárnap. Az északon elrendelt mozgáskorlátozás ellenőrizhetetlen helyzetet teremtett az egész országban. Michele Emiliano az olasz csizma sarkában található Puglia tartomány elnöke közösségi oldalán még éjszaka arra kérte az Észak-Olaszországban élő vagy dolgozó "déli honfitársait", hogy ne induljanak el dél felé.Az Operatív Törzs sajtótájékoztatója: rendőrt kellett hívni a kórházba a karanténba helyezett irániakhoz, romlott egy magyar beteg állapota
Nőtt a fertőzöttek száma Közép-Európában, de Magyarországon csak egyedi esetek vannak, mondta Lakatos Tibor az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője délutáni sajtótájékoztatóján. Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a járvánnyal való fellépés kapcsán kiemelte, az egyes emberek felelősségteljes magatartása elengedhetetlen ahhoz, hogy megfékezzük a vírust. Menczer Tamás pedig emlékeztetett, szükségtelen a pánik és a pánikkeltés.A koronavírus-para az őrületbe kergeti a modern európai embert
Ausztrália karanténsziget létrehozását javasolja, a légitársaságok tömegesen törlik a járataikat, számos helyen az áruházak polcait lepucolták az újfajta kórtól rettegő emberek, akik gyűlölettel vegyes félelemmel tekintenek mindenre és mindenkire, akinek vélelmük szerint köze lehet a vírushoz. Ez csak néhány a pánik azon tünetei közül, amit a modern nyugati ember produkált az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány terjedése miatt. Mikor már azt gondoltuk, hogy egy békés, nyugodt életet élhetünk, ehetünk, ihatunk, házasodhatunk, élvezhetjük munkánk gyümölcsét, akkor egyszerre csak beüt a krach és minden megkérdőjeleződni látszik. Pedig azt hittük, hogy a pestis, a kolera járványok és két világháború után már komoly baj nem lehet. Azt gondoltuk, hogy az új típusú szövetségi rendszerek biztosítják a világbékét, a Coca-Cola, a McDonald`s és a szórakoztatóipar gondoskodik kényelmünkről, erre tessék, itt ez a járvány és kényelmetlenül érezzük magunkat. Vajon miért?Ajánljuk még

















