Pesti Srácok

A fertőzöttek számának eddigi legnagyobb napi emelkedését mérték Nagy-Britanniában

A fertőzöttek számának eddigi legnagyobb napi emelkedését mérték Nagy-Britanniában

Az új típusú koronavírussal fertőzöttek számának eddigi legnagyobb napi emelkedéséről számoltak be vasárnap a brit hatóságok. A brit egészségügyi minisztérium vasárnapi összegzése szerint az előző 24 órában 64 páciens szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így az azonosított nagy-britanniai fertőzöttek száma jelenleg 273.

A tárca adatai szerint Nagy-Britanniában vasárnapig 23 513 szűrést végeztek, és ezek eredményei között azonosították az eddig talált pozitív leleteket. Londonban 51 fertőzöttet tartanak nyilván, a járvány eddig három brit állampolgár halálát okozta.

Ketten csütörtökön haltak meg. Egyikük egy idős nő volt, aki krónikus betegségekben szenvedett és fertőződése előtt is rendszeres kórházi kezelésekre szorult. A másik áldozat egy féri páciens volt, aki a 80-as évei elején járt és szintén krónikus betegségekkel küszködött.

Egy idős brit állampolgár, aki a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjárón utazott, már a múlt hónapban meghalt az új koronavírus okozta fertőzésben; őt egy japán kórházban érte a halál.

PestiSracok facebook image

Rishi Sunak brit pénzügyminiszter, aki szerdán ismerteti a londoni alsóházban a 2020-2021-es pénzügyi év költségvetési tervezetét, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva elmondta: a brit üzleti szektorra jelentős hatást gyakorolhat a koronavírus-járvány, de ez a hatás várhatóan átmeneti lesz.

A brit kormány vasárnap olyan törvényalkotási tervezetet ismertetett, amelynek alapján a járvány terjedésének megfékezésébe bekapcsolódó önkéntes segítőket nem lehet elbocsátani munkahelyükről.

Az egészségügyi minisztérium által előterjesztett intézkedéscsomag szerint, jelenleg hárommillió olyan szakképzett önkéntes segíti az állami egészségügyi szolgálat (NHS) munkáját, akik egyébként nem egészségügyi intézményekben dolgoznak.

A kormány az ő érdekükben olyan törvénytervezetet készít elő soronkívül, amely lehetővé teszi, hogy egy-egy alkalommal folyamatosan négy hétig lehessenek távol fő munkahelyüktől anélkül, hogy állásuk elvesztésétől kellene tartaniuk.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?