korond
Erdélyi magyar zarándokokat aláztak meg a horvát határőrök
Botrányos jelenetsor játszódott le a horvát–bosnyák határon: négy óráig várakoztatták a Hargita megyei Korond település 63 zarándokát (köztük a falu polgármesterét, alpolgármesterét, plébánosát és kántorát), mivel azok a bosznia-hercegovinai Međugorjéban jártak, ahol – ismert Mária-zarándokhely lévén – különböző kegytárgyakat, karkötőket, köveket, rózsafüzért, a helyi plébániának pedig szentségtartót és oltárterítőt vásároltak – számolt be a Magyar Jelen. A visszaúton hazafelé a horvát határőrök megállították a buszukat és négy órán át várakoztatták a főként idősekből álló csoportot.Pert vesztett a székelyföldi magyar feliratok ellen harcoló egyesület
A Székelyudvarhelyi Bíróság hétfői ítélete értelmében tízezer lej (hétszázötvenezer forint) perköltséget kell fizetnie a székelyföldi magyar feliratok ellen pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesületnek (ADEC) Katona Mihály korondi polgármesterrel szemben elvesztett pere után.Ajánljuk még










