kőrös gusztáv
Százmilliós csalás és befolyással üzérkedés: sorra buknak le Gyurcsány volt párttársának bűntársai
Már tizennégy személyt gyanúsít a rendőrség abban az ügyben, amely Gyurcsány Ferenc egykori DK-s párttársát, Kőrös Gusztávot is érinti. A bajai hamis videóról is elhíresült, több mint százmillió forintos visszaéléssel összefüggésbe hozott férfi néhány hónapja képviselőjelöltként is indult, hogy mentelmi joga segítségével sétálhasson ki a börtönből.Bővül a kör: az ex-gyurcsányista Kőrös Guszti újabb társa került a kaptárba
Újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Kaposvári Járásbíróság a Somogy Megyei Főügyészség indítványa alapján április 12-én a hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt Kőrös Gusztáv Tibor és társai ellen folyó nyomozásban - írja a Magyar Idők.Újra őrizetben Kőrös Gusztáv
Újra őrizetbe vette Kőrös Gusztáv (Minden Szegényért Párt) képviselőjelöltet a Somogy Megyei Főügyészség - közölte Horváth Szilárd főügyész csütörtökön az MTI-vel.Felfüggesztették Kőrös Gusztáv mentelmi jogát
Megszüntette az ügyészség Gyurcsány Ferenc korábbi párttársának, Kőrös Gusztávnak az előzetes letartóztatását, mivel a férfi szerdán hivatalosan is képviselőjelölt lett, így mentelmi jogot szerzett. A befolyással üzérkedéssel gyanúsított Kőrössel szemben az ellene indított büntetőeljárást is fel kellett függeszteni, igaz, csak néhány órára, mert a választási bizottság már szerda késő délután megvonta az ex-DK-s mentelmi jogát.A kabaré folytatódik: mentelmi jogának köszönhetően szerdán Gyurcsány volt párttársa is kisétálhat a börtönből
Szerda délután kiszabadulhat az előzetes letartóztatásból a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi tagja, Kőrös Gusztáv, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) vasárnap hivatalosan is nyilvántartásba vette a több tízmilliós csalással összefüggésbe hozott férfit – tudta meg a PestiSrácok.hu. Czeglédy Csaba után a bajai hamis videóról is elhíresült képviselőjelölt a második olyan gyanúsított, aki a mentelmi jognak köszönhetően kisétálhat a börtönből.Czeglédy után szabadon: Gyurcsány előzetesben ülő egykori párttársa is a mentelmi joggal szabadulna
Czeglédy Csaba után egy másik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított, Kőrös Gusztáv is úgy szabadulna a rácsok mögül, hogy indul az országgyűlési választásokon – tudta meg a Magyar Idők. A Demokratikus Koalíció egykori tagja – szintén összegyűjtötte a megfelelő számú ajánlást, így már csak idő kérdése, hogy szabadlábra kerüljön.Gyurcsány volt párttársának újabb emberére csapott le a TEK
A PestiSrácok.hu információi szerint a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai újabb gyanúsítottat fogtak el abban az ügyben, amely a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi tagját, Kőrös Gusztávot érinti. Gyurcsány volt párttársa a gyanú szerint magát TEK-esnek kiadva, politikai kapcsolatokra hivatkozva csalt ki több tízmillió forintot több vállalkozótól.Ajánljuk még
















