korózs lajos
Megszólalt a PS-nek Korózs rejtélyes mentőtisztje – Közeli ismerőse szerint még csak nem is egészségügyi dolgozó (HANGFELVÉTEL!)
Továbbra sem mondja meg, hol dolgozik, és iskoláját, ahol állítólag végzett, szintén nem hajlandó megnevezni a Korózs Lajos videójában szereplő, magát mentőtisztnek mondó nő. Németh Athina az MSZP-videó után az ATV-ben is vendégeskedett Korózzsal, története azóta bejárta a hazai sajtót. Kiderült: akiről az OMSZ épülete előtt Korózs, mint mentőtisztről beszélt, sosem dolgozott az OMSZ-nál, sőt a párt által azóta megnevezett magán mentőcégnél, a Szamaritánus Mentőszolgálatnál sem, sőt, az egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában sem szerepel. Ellentmondásos nyilatkozatai miatt egyre több körülötte a kérdőjel és a kétség, amit a PestiSrácok.hu-nak adott válaszaival csak fokozni sikerült. Érdekesség, hogy a hölgy ötletadóként és támogatójaként a Soros-hálózathoz tartozó Helsinki Bizottságot nevezte meg Füssy Angélának, amely - mint köztudomású - pereket szervez az állam ellen a koronavírus-járvány miatt biztonsági okból hazaküldött betegeket heccelve. Megjegyzendő: Korózs Lajos közvetlen munkatársa az a Török Zsolt, aki korábban belebukott a bajai videóbotrányként elhíresült hamisítási ügybe – láss csodát, megint itt egy újabb kamuvideó! Hallgassa meg a beszélgetést!Máskor is előfordult már, hogy hamis személyazonossággal akart a sajtóba kerülni Korózs Lajos kamu mentőse
A minap a baloldali álhírgyártás egyik legkellemetlenebb esetével szembesülhettek a választópolgárok. Az MSZP színeiben Korózs Lajos készített egy videót egy magát mentőtisztnek hazudó idős asszonnyal, aki azt állította: a koronavírus miatti kórházkiürítések következtében, a hazaküldött 10 végstádiumban szenvedő rákos betegekből 9 pár napon belül meg is halt. A mentőtisztként megszólaló nő azt állította: ő, mint képzett mentős felajánlotta a segítséget a hazaküldött betegeknek, de még így is sokan meghaltak. Tegnap azonban kiderült: sem az OMSZ, sem más magán mentőszolgálat nem ismeri az asszonyt, nem szerepel az egészségügyi dolgozók nyilvántartásában sem. A ráadás pedig csak most jött: kiderült ugyanis, hogy Németh Athina évekkel ezelőtt az Origo újságíróját is felkereste azzal az ürüggyel, hogy ő a Kossuth-díjas magyar filmrendező, Herskó János lánya, holott ez nem volt igaz.Büntetőfeljelentést tesz az EMMI az MSZP hamis videója miatt
Rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MSZP Facebook-oldalára felkerült videó okán, amelyben megjelent Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője és Németh Athina is, aki mentőtisztnek szólíttatta magát. Utóbbiról kiderült, hogy sem az Országos Mentőszolgálat, sem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, sem az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nyilvántartásában nem szerepel, sőt az általa megnevezett Szamaritánus Mentőszolgálat is határozottan cáfolta, hogy a hölgy valaha is dolgozott volna náluk.A kormánypártok felszólítják a baloldalt, hogy fejezze be az álhírek terjesztését
A kormánypártok szerint a baloldal újra lebukott, és világosan látszik, semmitől nem riadnak vissza, hogy a járvány elleni hatékony védekezést és a kormányt támadják.Élő adásban is bemutatta kamu-mentőtisztjét Korózs Lajos fakenews-kisiparos
Nem száll le a kreténségi-Valhallába robogó vonatról, sőt, gyorsít az MSZP, a masiniszta továbbra is Korózs Lajos, aki – mivel továbbra is úgy hiszi, hogy igaza van – az ATV-ben is bemutatta új felfedezettjét, Németh Athina szerepjátékost, aki immár Rónai Egonnak is elmondhatta, hogy magáról továbbra sem mond semmit, emellett viszont következetesen kitart. A rejtélyes mentőtiszt eddigi karrierje egyre inkább a homályba vész, miután a Országos Mentőszolgálat, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, az Állami Egészségügyi Ellátóközpont után a valószínűleg D-tervnek szánt Szamaritánus Mentőszolgálat a többi szervezethez hasonlóan határozottan cáfolta, hogy a hölgy valaha is dolgozott volna náluk. Korózs Lajos ugyan levetette már leleplezőnek szánt videóját, a kommunikációs guru azonban arra nem készült fel, hogy az internetek nem felejtenek.Fidesz: Annyira álságos, amit a szocialisták előadnak
Annyira álságos, amit a szocialisták előadnak. Nyugdíjemelésről prédikálnak, miközben a kormányzásuk alatt ők vették el a 13. havi nyugdíjat az idősektől. A válságban se segítették őket, hanem sorozatos rezsiemelésekkel és megszorításokkal nehezítették az életüket – olvasható a Fidesz által kiadott közleményben, amelyben a párt Korózs Lajos (MSZP) korábbi nyilatkozatára reagál.Az MSZP két örökmozgó energiabombája, Bangóné és Korózs vizsgálóbizottság segítségével derítené ki, hogy mennyit füllentettek a járvánnyal kapcsolatban
Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak feltárására, hogy hányan szenvedtek súlyos egészségkárosodást vagy haltak meg, mert a koronavírus-járvánnyal összefüggő kormányzati intézkedések miatt nem kaptak megfelelő egészségügyi ellátást – közölte Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője és Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden, online sajtótájékoztatón.Korózs Lajosék bizottsági ülésen "tisztáznák" a Bajcsy Kórházban történteket
Az MSZP az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén kívánja tisztázni a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban a koronavírus-járvány idején kialakult helyzetet - mondta a testület szocialista elnöke vasárnap, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.Ajánljuk még















