korózs lajos
Korózsnak eszébe jutott aggódni az energiaárak miatt, ezúttal statiszta nélkül feltűnősködött
Korózs Lajos újabban a nemzet védelmezőjeként próbál tetszelegni, bár a Németh Athina-féle álvideós performansz után nem gondoltuk volna, hogy a szocialisták megmondóembere ilyen hamar előrukkol egy újabb "bréking nyúzzal". Az MSZP-s politikusnak azonban sikerült ismét egy igazán érdekes sajtótájékoztatót tartania, ahol ezúttal az energiaárakért aggódott. Korózs szerint ugyanis a Fidesz nyerészkedik a családokon, ezért az energiaárak csökkentését követeli. A kormánypárt erre reagálva azt közölte: a baloldal kormányzása alatt teljes létbizonytalanságban tartotta a szociális dolgozókat, évekre befagyasztották a bérüket és még el is vettek tőlük egy havi bért. Hozzátették: 2010 óta több, mint duplájára emelkedett a szociális dolgozók átlagbére és az a céljuk, hogy a béremelést folytassák.Fidesz: A szocialisták elvettek egy havi bért a szociális dolgozóktól
A kamuvideóval pánikot keltő szocialista Korózs Lajos szombati online sajtótájékoztatója során álszent javaslatokkal rukkolt elő. Bérfejlesztést követelt és többek között azt szorgalmazta, hogy az ágazat valamennyi dolgozója kapjon 500 ezer forintos egyszeri támogatást. A Fidesz Korózs képmutató kijelentéseire reagálva felidézte, hogy a baloldali kormányok mennyire méltatlanul bántak a szociális ágazat dolgozóival.Az MSZP dinamikus duója új költségvetést akar, amiben nem stadiont, hanem gondoskodást kapnának az emberek (frissítve a Fidesz reakciójával)
Az MSZP az egészségügyre és a szociális területre fordított források növelését szorgalmazta, a szállodák, a Budapest–Belgrád vasútvonal és a stadionok terhére. Erről csütörtöki online sajtótájékoztatóján ábrándozott a szocialista párt dinamikus duója, Korózs Lajos dokumentumfilmes és Bangóné Borbély Ildikó rágcsálószakértő.Mit tett a baloldal a járvány idején? (videó)
Ütős, rövid összefoglaló jelent meg a Fidesz közösségi oldalán arról, mit tett a hazai baloldal a járvány idején. Az összeállításból kiderül, hogy szokásukhoz híven mindig, minden kérdésben hazudtak, álhírgyártó gépezetet üzemeltettek, kamuhírekkel próbáltak pánikot kelteni.Németh Athina-ügy: gondosan felépített baloldali kampány része volt a mentőápolós álvideó
Lépésről lépésre, több héten keresztül építette fel a baloldali sajtó a Németh Athina nevű álmentő beszámolóira alapozott kormányellenes kampányát - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a csaló egyre színesebben előadott történetében folyamatosan nőtt a száma azoknak a betegeknek, akik állítólagosan életüket veszítették a koronavírus miatti „kórházkiürítések” során. Az álhírkampányba beszállt az MSZP is, valamint több külföldi sajtóorgánum is átvette Németh képtelenségeit.Fidesz: az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta
Az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta – reagált szombaton a Fidesz Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) korábbi nyilatkozatára. Az az MSZP beszél, amely a járvány elleni védekezést folyamatosan akadályozta, a járványt csak olcsó politikai akciókra használták. Jobb, ha csendben maradnak, mert tőlük csak egy kamuvideóra tellett. A kormány gyors és hatékony intézkedéseinek köszönhetően Magyarország jól vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, és felkészült az újabb megbetegedésekre és a betegek ellátására – olvasható a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleményében. Mivel az ugyancsak az MSZP-t erősítő Korózs Lajos által készített filmről kiderült, hogy egy szó sem igaz belőle, a pártnak a jelek szerint egyetlen lehetőségként csak az előremenekülés maradt, a krónikus káderhiány miatt azonban kénytelenek voltak újra csatasorba állítani Bangónét.Sose nyomd fullba a kretént! – Pesti Lányok vlog (videó!)
Az ellenzék egyfolytában „fullba nyomja a kretént”, de most összegyűjtöttük nektek, mégis hogyan. A különleges jogrend megszűnik, mégis sokan sérelmezik, amiért ez bekövetkezik, hiszen már vagy ezerszer eltemették a demokráciát az ellenzéki padsorokban. Az MSZP-s Harangozó szerint a kormány a veszélyhelyzet alatt nem csinált semmit. Karácsony szerint azért esik az eső, mert klímaváltozás van, a DK-s Varju László plüssállatkákkal tüntikézett, de az abszolút „kreténségi verseny” győztese minden bizonnyal Korózs Lajos lehetne. Varga Judit igazságügyi minisztert legutóbb a BBC riportere akarta kioktatni, a Magyar Helsinki Bizottság pedig Kásler Miklós és az EMMI felelősségre vonását szorgalmazza. Beszélünk még a Lánchídról, a Pride-ról és arról is, hogy az ország nagymamájaként aposztrofált Müller Cecília, hogyan köszönte meg a neki nyújtott segítséget az operatív törzs utolsó tájékoztatóján. A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze meg és ossza meg a videót!Eljárást indított a rendőrség Korózs álmentőse ellen
Kedden reggel a nyomozóhatóság lecsapott a magát mentőtisztnek kiadó Németh Athinára, aki az MSZP elhíresült propagandavideójában azt állította: az általa ápolt tíz beteg közül kilenc elhunyt a kórházi ágykiürítések következtében. A csalót kihallgatták, otthonában házkutatást tartottak. Az eddigi adatokból világos, hogy Németh Athina évek óta becsapta a balliberális holdudvart: már 2014-ben orvosnak adva ki magát tartott előadásokat egy Schmuck Andor által szépkorúaknak szervezett rendezvényen – írja a Magyar Nemzet.Gulyás Gergely: Korózs Lajos bízott benne, hogy nem bukik le
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a vasárnap esti Bayer showban mondta el véleményét a Korózs Lajos MSZP-s politikus által jegyzett videós botrányról. Gulyás úgy véli, hogy Korózs Lajos tudta, mit tesz, és bízott benne, hogy nem bukik le. A műsorban szó volt az Amerikából kiinduló eseményekről, Donald Trump esélyeiről és arról is, vajon hova vezethet a liberális oldal ráhatása az egyre gyűrűző történésekre, de górcső alá vették a Karácsony Gergely-féle városvezetés és az egyre romló Lánchíd kérdését is.Ajánljuk még

















