Pesti Srácok

Fidesz: az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta

null

Az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta – reagált szombaton a Fidesz Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) korábbi nyilatkozatára. Az az MSZP beszél, amely a járvány elleni védekezést folyamatosan akadályozta, a járványt csak olcsó politikai akciókra használták. Jobb, ha csendben maradnak, mert tőlük csak egy kamuvideóra tellett. A kormány gyors és hatékony intézkedéseinek köszönhetően Magyarország jól vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, és felkészült az újabb megbetegedésekre és a betegek ellátására – olvasható a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleményében. Mivel az ugyancsak az MSZP-t erősítő Korózs Lajos által készített filmről kiderült, hogy egy szó sem igaz belőle, a pártnak a jelek szerint egyetlen lehetőségként csak az előremenekülés maradt, a krónikus káderhiány miatt azonban kénytelenek voltak újra csatasorba állítani Bangónét.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján bejelentette: pártja azt kezdeményezi, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja a kormány a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos döntéseit. A politikus életbevágóan fontosnak nevezte egy ilyen testület felállítását, amelynek szerinte vizsgálnia kellene az egészségügyi alapellátás részleges leállását, a kórházi ágyak felszabadítását, a kórházak gócponttá válását, a védekezésre szolgáló eszközök késését, valamint a háromszázmilliárd forintos gépbeszerzést. Bangóné Borbély Ildikó hangsúlyozta, amennyiben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere biztos a dolgában, akkor támogatja a bizottság létrehozását és annak ülésein megjelenik.

Bangóné arról is beszélt, hogy az egészségügy általános állapotát tartják felelősnek a koronavírus-járvány alatt agyhártyagyulladásban elhunyt, harminchárom éves esztergomi édesanya és a negyvenegy évesen életét veszítő betegápoló édesapa ügyeiben. Az MSZP képviselője úgy fogalmazott, áljelentések helyett olyan valódi vizsgálatokra van szükség, amelyeknek következményei is vannak. Bangóné Borbély Ildikó egyebek mellett rákérdezett arra: az esztergomi édesanya esetében történt-e a büntetőfeljelentés azt követően, hogy az ügyében készült jelentés szakmai és dokumentációs hibákat állapított meg.

Forrás: MTI/PS. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.