fidesz – magyar polgári szövetség
Szájer József a PS-nek: A Fidesz mindig tudott tanulni a hibáiból, sok múlik azon, hogy erre ismét képes-e
A Fidesz szokott tanulni a hibáiból és az a nagy kérdés a jövőre nézve, hogy ez most, rövid távon is sikerülni fog-e? Sok válságot éltünk meg az elmúlt időszakban, amelyeket a kormány sikerrel vett, de tény, hogy csak nagyon nagy áldozatok árán tudtunk előre jutni - mondta a Szájer József a Mi kérdezünk című podcastműsorunkban. Arról, hogy háború kitörésekor úgy tűnhetett, Európában mindenki szembejön az autópályán, most pedig nagyhatalmak vezetői kíváncsiak Orbán Viktor és a magyar kormány véleményére, a Szabad Európa Intézet vezetője úgy vélekedett: a Fidesz titka a következetesség, már a rendszerváltoztatás óta. Szájer József Magyar Péterről is kifejtette véleményét: szerinte egy gyenge, torz másolat nem lehet nyerő.A balesetben elhunyt Koncz Ferenc lányát, Koncz Zsófiát indítja a Fidesz a szerencsi időközi választáson
A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében Koncz Ferenc tragikus halála miatt kiírt időközi választáson a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség helyi szervezetének döntése alapján a pártszövetség Koncz Zsófiát indítja – közölte szombaton a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. A jelölt a júliusban motorbalesetben elhunyt országgyűlési képviselő lánya. A hölgy harminc éves, jogász végzettségű és régóta aktív a közéletben.Fidesz: az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta
Az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta – reagált szombaton a Fidesz Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) korábbi nyilatkozatára. Az az MSZP beszél, amely a járvány elleni védekezést folyamatosan akadályozta, a járványt csak olcsó politikai akciókra használták. Jobb, ha csendben maradnak, mert tőlük csak egy kamuvideóra tellett. A kormány gyors és hatékony intézkedéseinek köszönhetően Magyarország jól vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, és felkészült az újabb megbetegedésekre és a betegek ellátására – olvasható a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleményében. Mivel az ugyancsak az MSZP-t erősítő Korózs Lajos által készített filmről kiderült, hogy egy szó sem igaz belőle, a pártnak a jelek szerint egyetlen lehetőségként csak az előremenekülés maradt, a krónikus káderhiány miatt azonban kénytelenek voltak újra csatasorba állítani Bangónét.Elképesztő a baloldal viselkedése a járvány alatt – Reagált a Fidesz Kunhalmi Ágnes nyilatkozatára
Elképesztő a baloldal viselkedése az egész járvány alatt. Lassan eljutnak oda, hogy Kunhalmi Ágnesnek és a társainak köszönhető, hogy eddig elkerültük a tömeges megbetegedéseket és a tömeges halálozásokat – olvasható a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kedden kiadott közleményében.Ajánljuk még













