Pesti Srácok

korrupció

Börtön? Az semmi a fideszeseknek! – Kőkemény levadászásra készülhet a DK és Vadai Ágnes (Karanténvlog)

Magyar ugar 2021 augusztus 7.
Elvileg még nincs kampány, de az ellenzék folyamatosan emeli a tétet, lassan a halálos fenyegetések mindennapjait élhetjük át a "demokraták" segítségével. Ebben Gyurcsány és pártja mindig is élen állt, a Momentum igyekszik fenyegetni, de őket lassan senki sem veszi komolyan. A Karanténvlog sok brutális videót elemzett már, amelyet a komcsik és a libsik jegyeznek, de Szabó Gergő és vendégei, Dezse Balázs és Bokor Gábor is meghökkent, amikor Vadai Ágnest hallgatta, aki szerint a börtön egy visszafogott megoldás a fideszesek részére. A péntek esti Karanténvlogban Vörös Tamás, a józsefvárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője volt a vendég, aki testközelből élhette át a baloldal elképesztő rombolását a VIII. kerületben, hiszen Pikó Andrásék bő másfél év alatt ismét drogtanyává és szemétteleppé silányították a jobb sorsra érdemes kerületet. A srácok kendőzetlenül beszéltek Cseh Katalinról is, aki az édesapjával közös cégeivel trükkös módon szerzett közel 5 milliárd forintot, most mégis van bőr az arcán a korrupció ellen hadoválni, emelve a tétet, hiszen Kármán Irénnel karöltve készítettek videót, aki az egyik legnagyobb bűnöző, Portik Tamás régi kapcsolata volt és még a baloldal is szívből utálja. Végül a Karanténvlog résztvevői sírva nevettek a szocik újabb elmebeteg performanszán, akik térdig tapicskoltak a Velencei-tó iszapjában, miközben a tó állapotáért is Orbán Viktort tették felelőssé. Aki megnézi a Karanténvlogot, most sem csalódik!

Kilátásban a kommunista kínzások? Vadai Ágnes szerint Gyurcsány visszafogott volt, amikor „csak” börtönnel fenyegette a fideszeseket (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 augusztus 6.
Különösen gusztustalan hetet zárt a Karantén, hiszen ahova nyúltunk, komcsivirág nőtt ki a trágyadombból, ahol a régi tanácsköztársasági és ötvenes éveket idéző demagógia pompás kombinációt alkotott a vérgőzös fenyegetőzéssel és bosszúvággyal. A bosszú ígérete Gyurcsányék szájából a legőszintébb, tudjuk, hogy ők nem mérlegelnek, ha szemeket kell kilőni, és a saját népüket kell nyomorúságba taszítani. Az azért még minket is meglepett, hogy a Gyurcsányt istenítő Vadai Ágnes szerint főnöke még visszafogott is volt, amikor csak börtönt ígért Orbán Viktornak és a fideszeseknek. Vajon mire gondolt a kommunista költő? Pincebörtönökre, ahol kiverik a vallomást a delikvensekből? Munkatáborokra, ahol az utolsó leheletükig dolgoztatják az osztályidegeneket és a rendszer ellenségeit? Ezeket már ismerjük, elődeik és példaképeik ezt csinálták az ötvenes években, de a koncepciós perek sem állnak távol ezektől a szennyes lelkű emberektől, akik mindent egy lapra feltéve hergelik a magyar embereket és ígérnek ismét mindent, ami csak eszükbe jut. Dobrev sem hazudtolta meg magát, hiszen ordasat hazudott a Norvég Alap pénzéről, amelyet szerinte az éhező gyerekek elől vett el Orbán Viktor. Azt azonban elfelejtette, hogy a Magyar Vöröskeresztet a pályázatból kizárva egy Soros-szervezetnek akarták adni a hetvenhét milliárd forintot, amelyből egy fillért sem láttak volna az éhező gyerekek, ezért ebbe a diktátumba nem ment bele a magyar kormány. Ígéretek és fenyegetések szintjén a Momentum sem maradhat le, de az ő verziójuk még fenyegetésnek is hiteltelen és üres. Az arcon található bőr vastagságában azonban simán felveszik a versenyt a DK-val, hiszen Cseh Katalin képes volt kiállni és a korrupció ellen papolni azt követően, hogy hetek óta áll a bál az édesapja és az ő cégei által összeharácsolt közel ötmilliárd forint miatt. Ezt Cseh még tetézte azzal, hogy azzal a Kármán Irénnel pózolt, akit az egyik legveszélyesebbnek tartott magyar bűnözőhöz, Portik Tamáshoz fűztek gyengéd szálak saját elbeszélése szerint is. Kármánt egyébként hihetetlenül utálják a baloldaliak is, indulása Szolnokon komoly belharcokat okozott. A Karantén nem hagyhatta ki az MSZP újabb nagy tapicskolását sem: most épp a Velencei-tónál csináltak bolondot magukból, miközben kicsinyes politikai játszmát kerekítettek kétségbeesésükben a tó nehéz helyzetéből. Végül a rendkívül becsületes Jobbik sem maradt ki a szórásból, akik ugyancsak nagyokat ígérnek, de valahogy a nagy tisztesség és becsület mellett nem nagyon beszélnek a gyulai volt jobbikos potentát brutális pedofil ügyéről, aki azóta már letartóztatásban van. Nézzétek most is a Karantént, megéri!

Dobrev két perc alatt annyit hazudott, mint Gyurcsány az őszödi beszédben – Gyurákovics Andrea a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 július 24.
Sokszor mondják, hogy már kínjában nevet az ember, ez pedig a péntek Karanténvlogra is igaz volt, hiszen Szabó Gergő és vendégei a baloldal szánalmas heti felhozatalán időnként dühöngtek, de inkább nagyot nevettek. Dezse Balázs és Szalai Szilárd szokás szerint a fedélzeten volt, a Karanténvlog vendége pedig Gyurákovics Andre, a IX. kerületi önkormányzat fideszes frakcióvezetője volt, akivel természetesen nem lehetett megkerülni Baranyi Krisztina eszement másfél éves kerületrombolását. Volt itt BLM-szobor, folyamatos provokáció, füvesasszony, csak munkát nem sikerült felmutatni a baloldali harcok mellett. A Karanténvlog mindig lecsap az ellenzék legostobább és legaljasabb húzásaira, ez most sem volt másképp, hiszen Dobrev Klára két perc alatt többet hazudott, mint a férje egy év alatt, Gyurcsányné célja természetesen a hergelés és hamis információk terjesztése volt. Szóba került a magából végleg bohócot csináló Fegyőr is, aki a teljes kormány lemondását követelte, elképesztően nagy és rögtön cáfolható hazugságokra hivatkozva. A műsorból nem maradhatott ki Cseh Katka ügye sem, hiszen az uniós pénzek nagymestere, aki apuci céghálójának részeseként közel 5 milliárd forintot kapott az uniótól, nem képes egyenesen válaszolni az ezt firtató kérdésekre, inkább jó kommunistaként visszatámad. De ha már kommunista, akkor helyet kapott az MSZP főkomcsi nagyágyúja, a mindig csípőből kamuzó Komjáthi Imre is, végül a Jobbik hihetetlen "frappáns" közleményével zárták az adást Szabó Gergőék. Nézzétek mindenképpen a Karanténvlogot, a nevetés ismét garantált volt!
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.