Pesti Srácok

Vádat emeltek Nagy János volt helyettes államtitkár ellen korrupció miatt

null

Vádat emeltek Nagy János és társai ellen. Nagy tavaly még az agrártárca helyettes államtitkára volt, most házi őrizetben tölti a mindennapokat. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség két rendbeli – egy esetben társtettesként megvalósított –, az előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja az egykori hivatalos személyt – írta a Központi Nyomozó Főügyészség. Érdemes megjegyezni, hogy egy nyomozás egyszer már megszűnt Nagy János ügyében, de maradt egy másik, ami miatt bilincsben vitték el tavaly a munkahelyéről, az Agrárminisztériumból.

A vádirat lényege szerint 2020 nyarán egy mezőgazdasági tevékenységet folytató cégcsoportot képviselő vállalkozó és a helyettes államtitkár abban állapodtak meg, hogy a minisztérium munkatársaként segítséget nyújt a vállalkozónak. A helyettes államtitkár azt vállalta, hogy kapcsolatainak felhasználásával a cégcsoport által már üzemeltetett és egy másik, még csak tervezett mezőgazdasági vállalkozást a szükséges állami földterületek használati, illetőleg tulajdonjogának megszerzésében és a jövőben meghirdetni tervezett pályázat elnyerésében támogatja. A vezető beosztású hivatalos személy mindezért – kérésének megfelelően – az újonnan létrehozott cég öt százalékos tulajdonrészét szerezte meg.

Ezen túlmenően a helyettes államtitkár és egyik közvetlen beosztottja, egy osztályvezető előzetesen abban állapodtak meg, hogy egy cég bevonásával – tanulmány elkészítésére irányuló pályázat kiírása révén – jogtalan előnyre tesznek szert. A megállapodás alapján valódi verseny nélkül, a helyettes államtitkár által előre meghatározott nyertes cég helyett az osztályvezető készítette volna el a tanulmányt, amelyet később jóvá is hagyott volna. A megbeszéltek szerint a vállalkozónak kifizetendő tízmilliós összeget hármuk között osztották volna fel. A szerződéskötésre végül a keretösszeg hiányára való hivatkozással nem került sor, a kiírt pályázatot visszavonták – áll a Központi Nyomozó Főügyészség PestiSrácok.hu-nak elküldött közleményében.

A volt helyettes államtitkár 2020. december 1-jétől házi őrizet alatt állt. A kényszerintézkedést a bíróság – védői indítványnak helyt adva – megszüntette, amely végzés ellen – a bűnügyi felügyelet fenntartása végett – a nyomozó ügyészség fellebbezést jelentett be. A volt osztályvezető és a két vállalkozó szabadlábon védekeznek.

PestiSracok facebook image

Forrás: Központi Nyomozó Főügyészség közleménye; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még