„Antiszemita” – dörögte Aczél, „eltörölni” – döntött a diktatúra, de miért fájt annyira Aczéléknak Illyés Gyula elfelejtett verse?MGMező Gábor A Hálózat 2021 november 24. Hatalmas botrány lett Illyés Gyula 1965-ben megjelent verséből, amely zseniálisan bemutatta az önfelmentő, magát „kifehérítő” káder alakját. A Kortársban megjelent mű után a párt le akarta „leplezni” Illyés „mélymagyarkodását”, egy jelentés szerint Aczél György antiszemitának nevezte a verset, amin Illyés (joggal) megsértődött. Maga a vers szinte egyáltalán nem ismert, pedig igazán csodálatos darab. Vélhetjük, hogy tudatosan lett elhallgatva – túlságosan húsba vájó, túlságosan igaz volt. Költői zsenialitással mutatja be a kádári káderek jellemét.
Hiába pedálozik Magyar Péter, Szegeden csak egy államférfi lesz Magyar ugar december 20. A klotyómanó napokig pörgött, porszemeket keresett a kórházi wc-ken, de hiába, Szegeden egy államférfi lesz, és az nem ő.
Nekem csak egy kérésem lenne a Bors különszámát betiltó bíróhoz Magyar ugar december 20. A jogállam lényege, hogy kénytelenek vagyunk együtt élni az olyan bírói döntések következményeivel is, amelyekkel nem értünk egyet.
Bütyök Szegeden is bemutatta az Orbán Viktor iránt érzett, csillapíthatatlan orális fixációját Magyar ugar december 20. Szegeden is bebizonyította szombaton Bütyök, hogy továbbra is menthetetlenül szerelmes Orbán Viktorba.