„Antiszemita” – dörögte Aczél, „eltörölni” – döntött a diktatúra, de miért fájt annyira Aczéléknak Illyés Gyula elfelejtett verse?
Hatalmas botrány lett Illyés Gyula 1965-ben megjelent verséből, amely zseniálisan bemutatta az önfelmentő, magát „kifehérítő” káder alakját. A Kortársban megjelent mű után a párt le akarta „leplezni” Illyés „mélymagyarkodását”, egy jelentés szerint Aczél György antiszemitának nevezte a verset, amin Illyés (joggal) megsértődött. Maga a vers szinte egyáltalán nem ismert, pedig igazán csodálatos darab. Vélhetjük, hogy tudatosan lett elhallgatva – túlságosan húsba vájó, túlságosan igaz volt. Költői zsenialitással mutatja be a kádári káderek jellemét.
A Rubicon idei második különszáma ihlette ezt a cikket – az egészet csak ajánlani tudom, jobbnál jobb tanulmányok vannak benne a hatvanas évekről. Menjünk is vissza az időben.
A Kortárs 1965/9. számában megjelent egy olyan vers, amely felkavarta az állóvizet. Nem is egy, kettő. De igazából az elsőből lett ügy. A szerzője Illyés Gyula volt. Az alkotást – úgy látom – teljesen eltüntették később. Amikor rákerestem az Arcanum folyóirat-adatbázisában, két találat jött ki. Az első maga a mű a Kortársban. A második a lenti Révész Sándor-tanulmány. Illyés Gyula és a hatalom az 1960-as években. Amit el lehet olvasni a rev.hu oldalán is.>
De nézzük, mi történt a vers megjelenése után:
„Szeptemberre Illyés ellen is elkészül a vádirat. <...> – írta Révész Sándor Illyés (és Aczél) I. című írásában. – Az előterjesztés javaslati része egy Illyés elleni kampány forgatókönyve: az Irodalomtörténeti Intézetben készüljön átfogó elemzés Illyés háború utáni munkásságáról, és azt közölje a Kritika. A Központi Bizottság Művelődéselméleti Munkaközössége a pártosságról készülő állásfoglalásában szóljon külön is Illyés legújabb műveiről.
Illyés ellenséges verseit (a Számadót, a Somfi úr és a fák-at) közlő Kortárs a következő számában leplezze le Illyés mélymagyarkodását és vátesz-elméletét, a közléspolitikai hibát elkövető főszerkesztőt, Simon Istvánt pedig az írószövetség novemberi közgyűlésén váltsák le posztjáról. Simon Istvánt nem váltották le, a javasolt írások nem jelentek meg sem a Kortársban, sem a Kritikában.”
Keménynek tűnő „intézkedési tervek”. Néhány megjegyzés: először a mélymagyarkodás. A kifejezés Németh Lászlótól származik, komoly irodalma van, itt és most nem mennék bele az ezzel kapcsolatos „kultúrharcba”.
Illyés Gyula fent említett két verse ugye a Kortársban jelent meg, ezért is akarták azt, hogy ott publikálják (ha már a hiba megtörtént) a hivatalos korrektúrát, azaz a kiegészítést. Ami végül nem történt meg.
Ennél érdekesebb a következő jelentés. Egy szorgalmas ügynök („Sárdi”) (az irat szerint szóban) az alábbiakat közölte: „A »Hungáriában« hallotta, hogy Illyés Gyula ismételten megsértődött, de most olyan mértékben, hogy kijelentette, hogy beszünteti a magyar lapokban történő publikálást. <...>
A beszélgetés során ismét szóba került a Schneider-Somfi vers, melyre A. Gy.
„Sárdi” kétségtelenül szorgalmas ügynök volt. Többen írtak róla – például itt.
Számunkra most fontosabb, hogy a jelentés szerint Aczél antiszemitának nevezte Illyés versét, amin a költő érthetően feldühödött, hiszen úgy érezte, munkáit „félremagyarázzák”. Ha elolvassuk a verset, érteni véljük, hogy Aczél miért tarthatta antiszemitának, vagyis azt, miért bélyegezte annak – hogy lesöpörhessék.
Valójában nem tűnik antiszemitának. Leleplezőnek annál inkább. Illyés költői eszközzel, nagyon okosan, nagyon ironikusan írt az önfelmentésről, az önfelmentés lélektanáról.
„lelkét és gyomrát egyként rendbe rakva: / fölmentve legalább magát, /mert hisz pontosan mégsem így akarta, / s végül szomszédjaitól is elköszönt, / megadván kinek-kinek mi övé, / végleg ártatlanul Schneider úr így vonul / egy újabb világesemény felé / mi bűnösök / s a fehér abroszok között”.
Zseniális sorok, bármelyik „megjavult” vezető káder vagy elvtárs magára érthette, de Aczél és Kádár különösen. Leírni a valóságot, hogy a Schneider urak hogyan öregedtek Somfi elvtársakká, pasziánsz mellett nyugtatva a lelkiismeretüket, ez nem antiszemitizmus, hanem a kommunizmus, a Kádár-rezsim valósága.
Érdemes elolvasni az egész verset. Egészen különös hangulatú, zseniális darab – és hatalmas bátorság kellett a Kortárstól ahhoz, hogy ez 1965-ben megjelenjen...
„Mindezt Schneider úr, ő sem így akarta,
míg Somfi elvtárssá öregedett.
Sőt precizírozzuk: nem így kívánta
s ha ő intézkedik ...
sok pontban ma sem így
volna, ami ugyebár van, amíg
lerakja pasziánszát az avarra
az üdülő előtt a nyárfa
és – »Vacsorához: első emelet!«
lám újra este lett.
Szemügyre vévén éteszközeit
s hogy most is az ő széke áll-e itt,
húzván az abroszt is simára,
ameddig itt tett-köre ér:
ifj. dr. Schneider Elemér,
miközben étkezik,
azonközben sem éppen így kívánta,
sőt – fehérről fehért asszociálva –
rendezvén lepedőjét is simára,
azonközben is, hogy szeretkezik,
azonközben sem precízen így
akarta, azazhogy kívánta
dehát, azaz tehát
azaz épp e deháton és teháton át
emelkedik,
lépi egy lelki lépcsőzet fokát,
nicsak: pulpitusig! – amíg
odakünn ismét lebocsát,
lebocsát a tűnődő nyárfa
egy lapot az öröklét pasziánszba.
Miután elköltötte így a vacsorát,
sőt ajkát is lenyalta,
lelkét és gyomrát egyként rendbe rakva:
fölmentve legalább magát,
mert hisz pontosan mégsem így akarta,
s végül szomszédjaitól is elköszönt,
megadván kinek-kinek mi övé,
végleg ártatlanul Schneider úr így vonul
egy újabb világesemény felé
mi bűnösök
s a fehér abroszok között,
míg ottkünn elkomorulnak a fák
s bár némelyik
kapkodva vakon paszianszozik tovább,
mások hajukat tépdesik:
futkos – »mert ősz lett!« – le-föl a család,
kezdi a ránk-nem-tartozó világ
fulladás-lilán a mennydörgő patáliát”.
Azon meg érdemes elgondolkodni, hogy miért tűnt el teljesen ez a vers. Miért nem ír róla szinte senki, annak ellenére, hogy „ügy”, komoly pengeváltás lett belőle? Túl leleplező? Túl igaz? A választ az olvasóra bízzuk.
