kósa lajos
Kósa Lajos: A csodafegyver maga a magyar választópolgár (PS-interjú!)
A csodafegyver maga a magyar választópolgár, hiszen majdnem kilencven százaléknyian támogatják a kormányt a határok megvédésében és a migráció kezelésében. Amíg ez az egység létezik, addig a brüsszeli-, vagy a Soros-féle politikának nincs esélye Magyarországon - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a PestiSrácok.hu-nak adott, a politikai évadot lezáró nagyinterjúban, amiben a Fidesz régi-új demokráciafelfogásáról, az ellenzék agresszivitásának okairól és a nyugati elitek dühéről is kifejtette a véleményét: a rendszerváltásnak nevezett megegyezéses átmenet után a posztkádárizmus jött, a hatalom gyakorlásának összes fontos eszköze a baloldal kezében maradt. A Fidesz ezt a korszakot lezárta, Botka László pedig visszasírja, tehát a baloldal valójában rendszer-visszaváltást akar. Kósa Lajos a nyugati 68-as baloldalt ugyanakkor „elképesztően szemforgató, álszent, mindent eltagadó és a néptömegek butítására berendezkedett társaságnak” nevezte. – A Fidesz a PC-t sosem fogadta el, hanem megtalálta azokat az eszközöket, amelyekkel közvetlenül el lehet jutni a választókhoz – tette hozzá. Orbán: Soros egy maffiahálózatot működtető spekuláns, aki Európa békéjét veszélyezteti
Soros György meghirdette betelepítési programját, finanszírozza a migránsokat beszállító szervezeteket, valamint támogatja az NGO-k és az embercsempészek maffiahálozatát. Ez már nem ideológia, ez már politika, ez már nemzetbiztonsági kérdés - jelentette ki a miniszterelnök a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő „Álljunk ki Magyarországért!” országjáró rendezvénysorozata keddi záróeseményén, Budapesten. Orbán Viktor hangsúlyozta, nem fogják hagyni, hogy Soros nevessen a végén. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szintén arról beszélt, hogy Magyarország megvédéséhez meg kell állítani a migrációt, támogatni kell a magyar családokat és meg kell erősíteni a keresztény identitást.