kosárlabda
A nőket rommá verő transznemű sportolókat figurázza ki Ben Shapiróék új, sikergyanús filmje
A híres amerikai jobboldali megmondóembereket alkalmazó Daily Wire belenyúlt egy kicsit a filmiparba is, és egy, a 2000-es évek elejének hangulatát idéző vígjátékkal rukkoltak elő a karácsonyi időszakra, ami ugyan nem éppen karácsonyi témájú film, de az embernek még akár jól is eshet a bejgli mellé. A film azt dolgozza fel, hogyan tették tönkre a magukat nőnek képzelő férfiak a női sportokat, és úgy általában milyen megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan helyzetbe hozza a világ normális részét a transzlobbi. Mert valljuk be: szívesen röhögnénk az egészen, de sajnos nem igazán tudunk. És ez a helyzet erre a filmre is tökéletesen passzol.A Minnesota vezetőedzője világszínvonalúnak nevezte a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát
Chris Finch, az észak-amerikai profiligában (NBA) szereplő Minnesota Timberwolves vezetőedzője világszínvonalúnak nevezte a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát, amely vasárnap és hétfőn otthont adott a IV. nemzetközi kosárlabda-konferenciának.Elhunyt Banna Valér, korábbi válogatott kosárlabdázó
Nyolcvankét esztendős korában elhunyt Banna Valér korábbi 125-szörös magyar válogatott kosárlabdázó, a PEAC, a Pécsi Postás, a PVSK, majd a Budapesti Honvéd néhai játékosa, hétszeres bajnok, négyszeres kupagyőztes bedobó – olvasható a kosarsport.hu-n.Csibész a pályán – A félbeszakadt kosárlabda-ígéret (Videó!)
Csak a legelvetemültebb sportrajongók körében ismert, hogy a férfi és női kosárlabdázásunk is járt már a világ élvonalában. Ez ugyanis az ’50-es években történt, amikor a foci- és vízilabda-válogatottunk egyaránt a világ tetején volt, magára vonva a figyelem nagy részét. Akkoriban sorra hordták haza az érmeket az Európa-bajnokságokról a kosárlabda-válogatottjaink, a csúcspont pedig az volt, amikor a férfiak idehaza szereztek aranyérmet, negyvenezer tomboló néző előtt legyőzve a Népstadionban az Eb-címvédőt és egyben az akkor legutóbbi olimpia ezüstérmesét, a Szovjetuniót. Sikereinket – nem meglepő módon – kosarazásban sem a nyers erő alapozta meg, hanem a gyors labdajáratásra és ötletes megoldásokra épülő magyaros játék. Később azonban a politika beavatkozása miatt is megtört a magyar kosársport, legfeljebb egy-egy elszánt edző tudta valamelyest rajtahagyni a kéznyomát. Férfi csapatunk a ’60-as, női csapatunk pedig a ’90-es évek óta nem tudott megvillanni, sőt Eb-re, vb-re kijutni is csak hébe-hóba sikerül. Hogyan csináltuk régen, és mit érhet az a tudás ma? – ezt fejtegettük a sportág talán legtapasztaltabb hazai szakértőjével, Ránky Mátyás korábbi szövetségi kapitánnyal és válogatott játékossal.Kirúgták a gimis kosármeccs közvetítőjét az USA-ban, mert lenégerezte az ellenfelet
Mind hallottunk már, sőt ne adj' Isten magunk is skandáltunk néha nem túl szalonképes rigmusokat egy-egy focimeccsen, amikor kedvenc csapatunknak drukkoltunk, az ellenfelet – és esetenként a bírót – pedig olyan helyekre küldtük, ahonnan nehezebb bekerülni az NB1-be. Egy iskolai mérkőzésen mindez hatványozottan igaz, azonban ha valaki az Egyesült Államokban ragadtatja el magát egy-egy durvább beszólásra, az az állásával játszik.Férfi kosarasaink számára a kvalifikáció a tét a közelgő Eb-selejtezőkön
Nagy bravúrra készül a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Korábban még sosem volt példa arra, hogy két, egymást követő Európa-bajnokságon ott legyen nemzeti együttesünk, most viszont reális esélye van annak, hogy ez megvalósuljon. Ehhez „csupán” az kell, hogy a hátralévő négy selejtezőjéből csapatunk legalább egyet megnyerjen. Bár korunk legjobb magyar játékosa, Hanga Ádám klubkötelezettsége miatt sajnos ezúttal is hiányzik a keretből, a cél mégis megvalósíthatónak tűnik.Helikopter-balesetben életét vesztette Kobe Bryant (videóval)
Helikopter-balesetben életét vesztette vasárnap Kobe Bryant kétszeres olimpiai bajnok, visszavonult amerikai kosárlabdázó – jelentette az amerikai TMZ hírportál.Továbbra is a Barcelonát erősíti legjobb kosarasunk, Hanga Ádám
Hanga Ádámot sokan az NBA-re is érettnek tartjuk; az biztos, hogy az európai kosárlabdában meghatározó játékosnak, az egyik legjobb védőnek számít. Szimpatikus, szerény és kiváló kosarasunk szerződést hosszabbított a Barcelonával, ezek szerint 2022-ig a katalán sztárcsapatnál marad. Hanga az előző szezonban a csapat második legeredményesebb játékosa volt a spanyol bajnokságban.Ajánljuk még