kosárlabda
Óriási siker: a Sopron megint bejutott az Euroliga négyes döntőjébe!
Szobrot is állíthatnak Sopronban Roberto Iniguez tiszteletére: a zseniális edző sorozatban másodszor is bevezette a város női kosárcsapatát az Euroliga négyes döntőjébe! Hatalmas siker ez; Iniguez azt mondta, nehezen hiszi el - magasabbra taksált játékosokkal dolgozott, de olyanokkal, akik a mostaninál keményebben dolgoznának, még sohasem.„Vállalni kell a sikereinket is” – Orbán Viktor átadta Pécsett a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát
Újabb fontos sportberuházás valósult meg: Orbán Viktor miniszterelnök adta át csütörtökön Pécsett az új Nemzeti Kosárlabda Akadémiát. Az akadémia szakmai és stratégiai igazgatója az a Rátgéber László, aki a pécsi kosárlabda igazi legendája. A kormányfő beszédében azt mondta, hogy játékosokat akarunk látni, hősöket, akik magasba repítik a magyar kosárlabdát.Román bajnok a Sepsi SIC – az ünneplésen szólt a Nélküled (videóval)
Felemelő ünneplés kezdődött Sepsiszentgyörgyön, miután a város csapata sorozatban harmadszor is megnyerte a román bajnokságot. A közönség többek között a Nélküledet is elénekelte.Sporttörténelmet írt a Sopron: első magyar csapatként bejutott az Euroliga döntőjébe!
Bejutott a Sopron női kosárcsapata az Euroliga döntőjébe, miután a Sopronban megrendezett Final Four második elődöntőjében egy utolsó pillanatban szerzett hármassal legyőzte török riválisát. Korábban egyetlen magyar csapat sem játszott Euroliga-finálét, a soproniak ellenfele az orosz Jekatyerinburg lesz vasárnap.Legyőzték a Real Madridot, Hanga Ádám spanyol kupagyőztes a Barcelonával! (videóval)
Megnyerte a Barcelona férfi kosárlabda-csapata a Spanyol Király Kupát, Hanga Ádám együttese az ősi rivális Real Madridot győzte le 92–90-re. A magyar válogatott klasszisa szokás szerint alázatosan és univerzálisan játszott, védekezésben ezúttal sem akadt nála jobb.Jár a kalapemelés a nemzeti csapatnak: megszorongatták az olimpiai ezüstérmes Szerbiát az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében
Emlékezetes meccset játszott az olimpiai ezüstérmes szerbekkel a magyar kosárválogatott az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. Bár vereséget szenvedtünk, így ki lehet kapni. Már a kijutás, majd a továbbjutás is bravúros volt, és az erőviszonyokhoz képest nagyon is megszorongattuk Szerbiát.Van nekünk egy régi mániánk, Kolozsvárott legyőzni Romániát! Parázs meccsre készül a kosárválogatott
Borzongató, igazi ki-ki meccset láthatunk ma este Kolozsvárott (19.30, M4), ahol a román és a magyar férfi kosárlabda-válogatott küzdhet meg az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjéért. A szövetségi kapitány szerint harcolni fogunk, a hangulat egészen elképesztőnek ígérkezik, reméljük, boldogan hallgatjuk majd a Himnuszt a mérkőzés végén.Ajánljuk még