koszorúzás
Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki megkoszorúzta Antall József és Henryk Slawik katowicei emlékművét
A magyar és a lengyel miniszterelnök megkoszorúzta szerdán a sziléziai Katowicében a második világháború idején Magyarországon lengyel menekülteket segítő és zsidómentő idősebb Antall József és Henryk Slawik emlékművét. Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki a visegrádi csoport (V4) katowicei csúcstalálkozója után rótta le tiszteletét az emlékműnél, amelyet 2015-ben emeltek a sziléziai vajdasági központ főterén.Kásler Miklós megkoszorúzta Apponyi Albert emléktábláját
Kásler Miklós szombaton a Facebook-oldalán azt írta, Apponyi Albert nevét mára talán leginkább legendás trianoni védőbeszéde okán ismerheti az utókor. A 175 esztendeje született, páratlan műveltségű államférfi azonban egész életét a haza és a magyar nemzet szolgálatának szentelte.A hős katonaorvosokra emlékeztek Budapesten
Katonai tiszteletadás mellett helyeztek el koszorúkat a magyar orvos hősi halottak emlékszobránál a Nemzeti Fórum Egyesület és a Honvédelmi Minisztérium közös megemlékezésén szerdán Budapesten. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke beszédében azt hangsúlyozta: több mint egy évtizede jönnek el ehhez a szoborhoz emlékezni és emlékeztetni az elmúlt évszázadok hős orvosaira, egészségügyi dolgozóira, mentőseire, ápolóira, azokra, akik a legnehezebb időkben is tudásuk legjavát adva segítettek másokon.Száz éve hunyt el az FTC első elnöke
Koszorúzással emlékeztek meg a száz éve elhunyt Springer Ferencről, a Ferencvárosi Torna Club első elnökéről, a klub alapítójáról. Radnainé Fogarasi Katalin, Kubatov Gábor, Orbán Viktor miniszterelnök képviseletében Jakab János, a Puskás Akadémia felügyelő bizottságának elnöke, valamint Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára is lerótta tiszteletét Springer sírjánál.Gloria Victis! – Így tisztelgett Varga Judit Nagy Imre és mártírtársai emléke előtt
Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapján a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter helyezte el a kegyelet koszorúját az 1958. június 16-án kivégzett egykori miniszterelnök szobránál- derült ki a miniszter közösségi oldalán közölt bejegyzéséből.Az Alapjogokért Központ a Bethlen-szobornál koszorúzott
A gyalázatos trianoni békediktátum 100. évfordulóján az Alapjogokért Központ koszorút helyezett el a Nemzeti Összetartozás Emléknapja alkalmából. 1920. június 4., Nagy-Trianon-palota. Magyarország évszázadok után újra teljesen független, önálló állam lett. De ez nem az az önállóság volt, amire vágytunk: hazánk elvesztette területének és lakosságának kétharmadát, több, mint hárommillió magyar a csonkaország határain kívül rekedt. A világ első és egyetlen olyan nemzete lettünk, amely önmagával határos. Magyarországot száz évvel ezelőtt egy vérbe mártott toll egyetlen vonásával akarták igaztalanul sírba küldeni, olyan bűnökért, amelyeket sosem követett el – áll a Központ által jegyzett közleményben.Trump lerótta tiszteletét Szent II. János Pál pápa szobránál
Az amerikai elnök a first ladyvel, Melania Trumppal együtt tisztelgett Szent II. János Pál szobra előtt, és fehér és vörös rózsákból font koszorút helyezett el a washingtoni katolikus szentélyben. Az elnöki pár rövid látogatását Wilton Gregory, Washington érseke élesen bírálta.Benkő Tibor megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékkövét
A magyar hősök emléknapja alkalmából Benkő Tibor honvédelmi miniszter koszorút helyezett el Budapesten, a Hősök terén a Magyar Hősök Emlékkövénél vasárnap reggel. Az emléknap azoknak a névtelen hősöknek, katonáknak és civileknek állít emléket, akik Szent István óta áldozatot hoztak a haza fennmaradásáért, függetlenségéért, szabadságáért.Koszorúzással emlékeztek a visegrádi négyek vezetői a bársonyos forradalom kezdetére
Koszorúzással és főhajtással emlékeztek a 30 évvel ezelőtti csehszlovák rendszerváltoztatás, a bársonyos forradalom kezdetére Magyarország, Szlovákia és Csehország kormányfői, valamint a lengyel külügyminiszter a Pozsonyhoz tartozó Dévényben, a Szabadság Kapuja emlékműnél vasárnap.Ajánljuk még