kovács gábor
Az LMP korábbi jelöltje egy 13 éves fiúval fajtalankodhatott, a rendőrök elfogták
Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség az LMP korábbi Somogy vármegyei önkormányzati képviselője és országgyűlési képviselőjelöltje ellen, mert a gyanú szerint szexuális visszaélését követett el egy 13 éves fiúval szemben. Kovács Gábort a rendőrség tegnap este elfogta.Nagy László, a gyurcsányi terror áldozata sosem tudta feldolgozni 2006 igazságtalanságát (PS-exkluzív!)
Egész életében a szabadság szeretete hajtotta Nagy Lászlót, a 2006-os gyurcsányi terror áldozatát, akit alig 50 évesen helyeztek örök nyugalomra - erről mesélt László legjobb barátja, Becz Tamás a PestiSrácok.hu-nak. A debreceni fiút ez a szabadságszeretet kötötte a rockzenéhez, ez hozta Budapestre, majd a Gyurcsány-kormány álságos politikája miatt szerveződő nemzeti ellenállás idején az Astoriához. Nagy László attól a bizonyos gumilövedéktől sokkal többet veszített, mint fél szeme világát. Gyakorlatilag mindenét: munkáját, otthonát, szerelmét és a jövőbe vetett reményeit. "Nagy Lászlót meg lehetett volna menteni" - ezt már Kovács Gábor mondta, aki 16 évvel ezelőtt felemelte a földről a saját vérében fekvő barátját. Meggyőződése szerint a soha el nem hangzó bocsánatkérés és 2006 lezáratlansága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Nagy László egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, végül már küzdeni sem akart az életéért. De miért is lezáratlan ügy még ma is az állami terror időszaka? - erről is beszélgettünk Bonyhádon a zenészként dolgozó Kovács Gáborral, aki polgári körös társaival mindvégig az események sűrűjében volt. Ha azt gondolják, már mindent tudnak 2006-ról... Tévednek.Savanyú a szőlő: az Elk*rtuk mozijegyeinek lefoglalására buzdít a baloldali rendező – így akadályozná meg, hogy sokan lássák a filmet
Ahol lehet, ott próbálja a baloldal és holdudvara gáncsolni a tegnap bemutatott, Elk*rtuk című filmet. A mai nap bejegyzését ezzel kapcsolatban Kovács Gábor rendezőnek köszönhetjük, aki most éppen arra buzdítja követőit, hogy minél többen foglaljanak le jegyeket a mozifilmre, amivel azt akarja elérni, hogy az, aki tényleg meg szeretné nézni, ne tudjon már bejutni a vetítésre. Kovács szerint ezzel a filmmel az alkotók lejáratták a szakmát és szerinte egyébként is okafogyott a „kampánya” a kormánynak ezzel az alkotással.Elítélt egy önkormányzati képviselőt, félmilliárdos munkát kapott a Szeviép-vezéreket felmentő bírónő cége
Több százmillió forintos építőipari megbízásokat kapott a baksi önkormányzattól a Szegedi Törvényszék Szeviép-vezéreket felmentő bírójának, Nóvé Ágnesnek a családi cége azok után, hogy a bírónő egy másik büntetőügyben két és fél éves börtönbüntetésre ítélte Baks önkormányzati képviselőjét, az építési vállalkozó Kovács Gábort – derítette ki a PestiSrácok.hu. Portálunk megtudta: az ítélkező Nóvé Ágnes családi vállalkozása, az Éptárker Kft. a baksi önkormányzat állandó kivitelező cégévé vált, a vállalkozó és képviselő elítélése után a faluház és a könyvtár felújítását is elnyerték, összességében pedig több, mint félmilliárd forint értékben végezhettek építőipari munkákat Bakson. Kovács Gábor képviselő elítélése előtt Nóvé Ágnesék vállalkozása nem kapott munkát Bakson.Ajánljuk még