kovács zoltán
Kovács Zoltán: Magyarország minden fórumon a magyar nemzeti érdekeket képviseli
Magyarország minden fórumon, minden lépésében a magyar nemzeti érdekeket képviseli, az ezzel vitatkozóknak nem a magyar kormánnyal, hanem a magyar emberekkel van vitája - egyebek mellett ezt hangsúlyozta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Bécsben, újságírók előtt.Kovács Zoltán Párizsban: a globális minimumadó Európa egészét versenyhátrányba hozná a világ többi részéhez képest
A globális minimumadó Európa egészét versenyhátrányba hozná a világ többi részéhez képest, hiszen a világ más részén sehol nem hoztak egy adott dátummal, kötelező jellegűen hasonló döntést – hangsúlyozta kedden, Párizsban, francia újságíróknak Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a találkozó után az MTI-nek elmondta: a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv magyarországi kormányzati és országgyűlési elutasításáról, valamint a két nap múlva kezdődő EU-csúcs kapcsán Ukrajna tagjelölti státusáról és az energetikai kérdésekről adott tájékoztatást a francia sajtó képviselőinek.Kovács Zoltán a felháborodott angoloknak: Ideje feldolgozni a vereséget!
Kovács Zoltán reagált az angolok magyarokkal szembeni ellenséges viselkedésére. Az államtitkár azzal keltette fel a brit média figyelmét, hogy visszautasította Gareth Southgate kijelentését, miszerint "tanítani" kellene minket, mondván, ha a himnuszunk kifütyülését és a magyarok sértegetését értik ez alatt, akkor ebből nem kérünk, és ideje lenne inkább feldolgozni a vereségüket.Kovács Zoltán: kritikusaink szemét egyre jobban szúrja Orbán Viktor miniszterelnök kormányzási sikere
Kritikusaink szemét egyre jobban szúrja Orbán Viktor miniszterelnök kormányzási sikere és konzervatív politikánk támogatottsága – emelte ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap, a Facebook-oldalán.Kovács Zoltán: nem veszíthetjük szem elől az ország energiabiztonságát
Hidvéghi Balázs mellett Kovács Zoltán is interjút adott a szankciós döntések kapcsán a BBC-nek. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az olajszállítási alternatívák hiánya miatt az olajembargó nem politikai ízlés vagy politikai szándékok kérdése, hiszen nem veszíthetjük szem elől az ország energiabiztonságát.Kovács Zoltán a BBC-nek: győzött a józan ész embargóügyben
A józan ész győzelmét jelenti az orosz olajembargó ügyében hozott európai uniós döntés – jelentette ki Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a BBC brit közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában rámutatott, hogy az Európai Unió szárazföldi országai – Magyarországon kívül Szlovákia és Csehország is – nagyon jelentős mértékben függnek az orosz szállításoktól, és egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy azonnali hatályú szankciókat léptethessenek érvénybe.Kovács Zoltán: nincs kézzelfogható biztonságos alternatívája az orosz olajszállítmányoknak
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában jelentette ki, hogy nincs biztonságos fizikai alternatívája az orosz olajszállítmányoknak, nemcsak az idei év végéig, de a belátható jövőben sem.Kovács Zoltán: Kritikusaink a különleges jogrend lényege felett siklanak el
Miközben az EUobserver két szerzője, Pásztor Emese és Sanjay Sethi meglehetősen elfogultan foglalnak állást a Covid-járvány és most az ukrajnai háború miatt elrendelt magyar veszélyhelyzetről, illetve igyekeznek Orbán Viktor miniszterelnököt és kormányát Európa tekintélyelvű fekete bárányának beállítani, éppen a különleges jogrend lényege felett siklanak el – fogalmazott Kovács Zoltán, a magyar kormány nemzetközi szóvivője, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az EUobservernek címzett levelében, amellyel a brüsszeli hírportál hétfői véleménycikkére reagált.Bohár: Brüsszelben kiakadtak azon, hogy a magyar kormányban csak magyar emberek vannak
Brüsszel a befogadás jegyében továbbra is mindent szeret, kivéve a nemzeti egységet. Az EU döntéshozói ennek kapcsán megtalálták a következő okot arra, hogy kiakadjanak Magyarországra, nevezetesen azt, hogy a kormányunkat magyar emberek alkotják, nem bevándorlók, vagy hárombetűs ügynökségek képviselői.Ajánljuk még