Pesti Srácok

Kovács Zoltán a BBC-nek: győzött a józan ész embargóügyben

Kovács Zoltán a BBC-nek: győzött a józan ész embargóügyben

A józan ész győzelmét jelenti az orosz olajembargó ügyében hozott európai uniós döntés – jelentette ki Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a BBC brit közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában rámutatott, hogy az Európai Unió szárazföldi országai – Magyarországon kívül Szlovákia és Csehország is – nagyon jelentős mértékben függnek az orosz szállításoktól, és egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy azonnali hatályú szankciókat léptethessenek érvénybe.

A BBC politikai és közéleti műsorokra szakosodott négyes csatornájának keddi késő esti hírmagazinjában elhangzott interjúban Kovács Zoltán kijelentette: Magyarország nem az Oroszország elleni további szankciók akadályozója, de ezeknek a józan észre kell alapulniuk, és arra a felismerésre, hogy az energiát érintő szankciók esetében vannak korlátai annak, hogy mit lehet megtenni. Hozzátette: ez nem csupán Magyarországra, de több más EU-tagországra is vonatkozik. Úgy fogalmazott:

Kovács Zoltán idézte Orbán Viktor miniszterelnök kijelentését, amely szerint az olajembargó azonnali bevezetése atombombáéhoz mérhető hatást gyakorolna a magyar gazdaságra, nem beszélve Magyarország lakosságáról. Az államtitkár hangsúlyozta: senki nem kérheti olyan szankciók érvénybe léptetését, amelyek romba döntenék Magyarországot, a magyar gazdaságot, a magyar háztartásokat.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Arra a riporteri felvetésre, hogy senki nem beszélt az orosz olajszállítások egyik napról a másikra történő leállításáról, és mindig is arról volt szó, hogy lesz idő alternatív beszerzési források felkutatására, Kovács Zoltán azt mondta: Magyarország világossá tette, hogy ezt nemhogy az idei év végéig, de a következő négy-öt évben sem lehet megoldani.

– fogalmazott az államtitkár. Kovács Zoltán kijelentette: ne kérjenek a tagországoktól olyasmit, amit nem lehet azonnal vagy rövid távon végrehajtani, különösen úgy, hogy nincs garancia olyan intézkedésekre, amelyek enyhíthetnék Magyarország szinte egyoldalú függését. Az államtitkár szerint Magyarország különböző irányokból jelentős nyomást, sőt, zsarolást is érzékelt; utalások hangzottak el például ukrán részről arra, hogy „valami történhet a csővezetékekkel”.

– hangsúlyozta a kedd esti BBC-interjúban Kovács Zoltán.

Forrás: MTI. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.