közigazgatási bíróságok
Feljelentette a kormányt az Országos Bírói Tanács
Az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózatánál jelentette fel az Országos Bírói Tanács (OBT) a magyar kormányt a közigazgatási bíróságok átszervezése miatt - írta meg a Magyar Idők. A portál emlékeztet: az OBT az a szervezet, amiről néhány napja kéttucat bírósági vezető nyilatkozott úgy, hogy tagjainak eddigi tevékenysége nem szolgálja a magyar bírói kar érdekeit, s veszélyezteti a bírósági szervezet jövőjét.Trócsányi: A bíróság jogalkalmazó, de nem kormányzó szerv
A bírói függetlenség a magyar demokrácia egyik alapköve, de a bíróságnak nincs jogalkotó hatalma, a jogalkotó hatalom a választók által választott Országgyűlésé - olvasható a Trócsányi László igazságügyi miniszterrel készült interjúban, mely a Mandineren jelent meg szerdán.A nemzeti szuverenitást és az egyéni jogokat is védi a hetedik alkotmánymódosítási javaslat
A kormány elkészítette és benyújtotta az alkotmány hetedik módosítási javaslatát, amely tíz pontból áll. Nagy része hazánk nemzeti szuverenitásának és önrendelkezésének megóvását szolgálja, illetve kimondja, hogy idegen népesség nem telepíthető be hazánkba. Arról pedig kizárólag a magyar emberek által megválasztott Országgyűlés dönthet, hogy kit tekint menekültnek, és kit illet meg hazánk területén menedékjog. A módosított alkotmány ügyében, ha azt elfogadja az Országgyűlés, várhatóan nem csak hazai, hanem nemzetközi, európai szinten is komoly viták várhatók. A javaslat második része az elkülönült közigazgatási bíráskodás szervezeti alapjait teremti meg, emellett az új alaptörvény kitér a magán- és családjog védelmének erősítésére is A módosítás borítékolhatóan komoly hisztériát válthat ki a tüntetéseket is gerjesztő Soros-szervezetekből, de még a bulvármédiából is, hiszen a véleménynyilvánítást és a gyülekezési jogot korlátozhatja azáltal, hogy egyértelműen elé helyezi a magán- illetve családi életének, valamint otthonának tiszteletben tartásához való jogot. Az alkotmánymódosítási javaslatról, arról, hogy mindez mit jelent majd a gyakorlatban, ifj. Lomnici Zoltánt kérdeztük.Ajánljuk még