közös ország mozgalom
Gulyás Mártonék behódoltak a NER-nek: regisztrálták magukat külföldi zsoldosként
Nem várt fordulatot vett a civil törvény elleni álcivil bolhacirkusz. A hónapok óta tartó Don Quijote-i küzdelem után olyan Soros-féle és nem Soros-féle álcivil szerveződések is regisztrálták magukat külföldről finanszírozottként, amelyek korábban kézzel-lábbal tiltakoztak a „gyalázatos”, „diktatórikus” és „megbélyegző” jogszabály ellen, tüntettek, petíciókat írtak, Alkotmánybírósághoz rohangáltak, miegyéb. A „behódolt” (értsd: a hatályos magyar jogszabályokat végül mégiscsak betartó) szervezetek között több ismerősre bukkantunk...Ahelyett, hogy dolgozna, Márki-Zay gépi telefonhívásokkal zaklatja a budapestieket
Azt hihettük volna, hogy miután az ellenzéki pártok és médiahadsereg tolóerejének köszönhetően megválasztották Hódmezővásárhely polgármesterévé, Márki-Zay Péter végre lenyugszik, abbahagyja a médiahaknizást, a folyamatos hazudozást, és elkezdi csinálni azt, amivel megbízták: irányítja a gondjaira bízott várost. Ehelyett azzal tölti munkanapjait, hogy lázas buzgalommal próbálja meggyőzni az ország különböző pontjain élő embereket, melyik ellenzéki jelöltre szavazzanak a kormányváltás érdekében. Ebből is látszik, hogy ő egy tipikus „független” polgármester. Legújabb dobása, hogy telefonon hívogatja a választópolgárokat, és az ellenzéki jelölteket ajánlgatja nekik."Takarodjatok a p..csába"! - Kidobták stábunkat a Közös Ország Mozgalom kampányrendezvényéről (PS-videó!)
Két busznyi ember érkezett kedden Közös Ország Mozgalom feliratú kitűzőkkel Veszprémbe, hogy a "legesélyesebb ellenzéki jelölt" mellett kampányoljanak. Bár nem voltak hajlandóak kimondni, hogy Kész Zoltánra gondolnak, Gulyás Mártonék veszprémi látogatását és egy 18 órakor kezdődő közös fórumot napokon át hirdette a veszprémi baloldal által támogatott álfüggetlen képviselőjelölt. Kész Zoltánt egész nap hiába keresték az újságírók, tévé stábok. Mi is. Az angoltanár végül a Szigonyba meghirdetett taktikai szavazás fórumon sem mert megjelenni. A fórumról, amin két tucat fővárosi fiatal vett részt, közülük többen saját bevallásuk szerint anarchisták, stábunkat és az ECHO TV stábját végül erőszakkal kidobták alig néhány perc elteltével, annak ellenére, hogy oda maga Gulyás Márton invitált bennünket. A civil főprovokátor már nap közben zaklatta a Fidesz aktivistáit és a Czeglédy-botrányról sajtótájékoztatót tartó Fidelitas tagokat. A nap végére tovább tobzódtak Gulyásékban az indulatok, a fórum után megrohamozták a Narancspont névre keresztelt belvárosi Fidesz irodát és festőhengerekkel mázolták össze a kirakatot - az erről készült felvételt, amin Gulyás Márton arca tökéletesen kivehető, sikerült megszereznünk...Vita helyett összellenzéki tüntetést szervez Gulyás Márton Dunaújvárosban
Szerdán tartotta volna vitaestjét Dunaújvárosban a Közös Ország Mozgalom. A DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum jelöltjei a helyi a Bartók Kamaraszínházban vitatkoztak volna, de a színház igazgatója, Őze Áron és az önkormányzat napokon keresztül egymásra mutogatva nem adott választ. A hivatkozási alap az volt, hogy nem akar politikát engedni a színházba az önkormányzat, ami akár meglepő fordulat is lehet azután, hogy alig egy hete Gyurcsány Ferenc tartott itt fórumot.Fővárosi épületrongálókkal, agitátorokkal erősít Márky-Zay
Márki-Zay Péter aktivistáiként valójában Gulyás Márton brigádja, épületrongálók, anarchisták és agitátorok fognak beülni a szavazóbizottságokba Hódmezővásárhelyen – írja a vasarhely24.hu. Mint hozzáteszik, a helyi bizottsági tagokon kívül majdnem harminc Budapestről importált agitátorral erősíti kampányát a polgármesterjelölt.Soros álciviljei utolsó rohamra indulnak a kormány ellen még a választás előtt
A pártok gyűléseinek kamerás megzavarására és választási csalások (?) dokumentálására biztatva segítenék a „választói tájékozódást” a Soros-féle álcivil szervezetek – írja a Tűzfalcsoport nevű blog.Nagy Ervin: Gulyás Márton, a képzett politikai terrorista
Minden falunak akad egy aranyos bolondja. Vagy postás-helyettes a lelkem, vagy jobb esetben mindenesként tesz-vesz a plébánia és a templom körül. Söpröget, takarít, viszi a hírt az egyik portáról a másikra – egy-egy kis jutalom, étel-ital, talán egy kisfröccs reményében. A közösség elfogadott tagja, és építő szándékát mindenki jó szívvel szemléli. Sokan azt gondolják, hogy Gulyás Márton (és néhány társa) is valami hasonló figura lehet, esetleg a nemzet bolondja ő, mikor telerondítja az Állami Számvevőszék műemléképületét, csak éppen nem találta még meg a hasznos feladatát, amelyben nyugodtan, minden defektusával együtt eléldegélhet élete végéig. De sajnos ezek a vélemények tévesek. (PolgárPortál-publicisztika)Sokba kerülhet Gulyás Marciék nyilvános hobbija: a milliós nagyságrendet is elérheti a számvevőszék épületét ért kár
Az első becslések szerint több százezer forintra tehető, de akár a milliós nagyságrendet is elérheti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi központját ért kár – közölte az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel. Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője a közleményében azt írta, hogy a Közös Ország Mozgalom aktivistái szerdán narancssárga festékkel festették le az ÁSZ Apáczai Csere János utcai központjának épületét. A számvevőszék műemlékvédelmi szakvéleményeket kért a károk felmérésére.Ajánljuk még