közösségi média
Rémálom
Emlékeznek arra az internetes horrorlényre amely tavaly futótűzként terjedve gyerekek százezreire hozott frászt a világhálón? Mit ad Isten, a szörnyeteget éppen Momónak hívták, de mivel egy ilyen nevű jelenségből Magyarországnak jutott egy saját, külön bejáratú, én mindig a Momentumra asszociáltam. Cseh Katalin most bebizonyította, hogy nem csak a név hasonló.Facebook-manipuláció, avagy az ellenzéki erősorrend átrendeződése és egyéb „összeesküvés-elméletek”
2002-ben tévedtek először lényeges kérdésben a közvélemény-kutató intézetek Magyarországon, és akkor mindegyik. 2002-ben körülbelül 10 százalék körüli Fidesz-előnyt mértek a választások előtt, de végül minimális listás MSZP-s győzelem lett a dolog vége. Utólag egy összetett választási manipuláció képe bontakozott ki, amelyben komoly szerepet játszott a láncszavazás, a suttogó propaganda, az, hogy arra kérték az MSZP akkor még több százezres aktivistahálózatának tagjait, hogy ne mondják meg a közvélemény-kutatóknak, kire fognak szavazni, és az is, hogy egyetlen kormánybarát vagy független közvélemény-kutató intézet sem működött akkor hazánkban.Trump felszámolná a balliberális cenzúrát
A szólásszabadság tiszteletben tartására szólította fel Donald Trump amerikai elnök a jobboldali véleményeket, híreket, személyeket elhallgató (valamint elhallgattató) balliberális techcégeket. A Fehér Ház közleményt adott ki, melyben felszólítanak minden közösségi médiumot, hogy függesszék fel a kettős mérce alkalmazását a jobboldali kútfőkkel szemben - írja a 888.hu.A virtuális világ a politikai kommunikációt is átalakítja
A nemzetközi kapcsolatok rendszere egyre inkább a virtuális térbe kerül át, a digitális diplomácia szerepe egyre jelentősebb - mondta a Milton Friedman Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.Magasan a Fidesz a legnépszerűbb párt a közösségi médiában
A kanyarban sincsenek a közösségi médiában az ellenzéki pártok a népszerűségüket tekintve - derült ki a Médianéző Központ legfrissebb jelentéséből. A kormánypárt az összes interakció több, mint felét tudhatja magáénak (51%), míg az ellenzéki térfélen egyedül a Gyurcsány-párt esetében tapasztalható számottevő aktivitás, ezzel pedig a Demokratikus Koalíció vált a leghatékonyabb ellenzéki párttá.Techcégek a jobbközép ellen
Újabb botrány körvonalazódik a nagy technológiai cégek háza táján, kiderült ugyanis, hogy ezek a vállalatok aktívan bele akarnak szólni a 2020-as amerikai elnökválasztásba, illetve már akár az áprilisi EP-választások eredményét is befolyásolhatják. Legalábbis ezt állítja Alex Marlow, a Breitbart.com főszerkesztője. A neves konzervatív lap munkatársa a Fox News Tucker Carlson Tonight című műsorában beszélt a nagy IT-cégek összeborulásáról a balliberális médiával és politikával. Az ilyen jellegű hatalmi visszaélés nem új keletű: mint arról már többször beszámoltunk, a Facebook rendszeresen cenzúrázza a jobboldaliak bejegyzéseit, így deformálva az információs piacot.Médianéző Központ: A Fidesz a leghatékonyabb párt a közösségi média használatában
Az EP-kampány nyitányának pillanatában a Fidesz messze a leghatékonyabb párt a közösségi média használatában, a mozgósítási képessége ezen a felületen is kiemelkedik az összes többi párt közül. Az ellenzéki pártok között a Demokratikus Koalíció előretörése figyelhető meg, "a sor végén pedig a magukat huszonegyedik századi pártoknak tartó Momentum és LMP kullog" - áll a Médianéző Központ Facebook-elemzésében.A közösségi médiára is számít a rendőrség a körözött bűnözők elfogása érdekében
Új lehetőségként a közösségi média híreket megosztó tulajdonságára is alapoz a rendőrség új körözési toplistája, amelyet a hatóság egyebek mellett ennek jegyében frissített fel. Az adatbázisban immár nemcsak a bűnelkövetők, hanem eltűnt emberek, holttestek, azok megtalált részei, az ellopott tárgyak, állatok adatait is közzéteszik. Ezek megoszthatók a közösségi oldalakon, és amikor a körözéseket visszavonják az illetékesek, a posztok is automatikusan frissülnek.Ajánljuk még

















