köztársasági elnök
A rosszindulatú várakozásokkal ellentétben Novák Katalin nem egy "aláíró kéz" - mérlegen a köztársasági elnök első hivatalában töltött fél éve
Sokfelé megy, sok mindent csinál és sok mindent akar úgy tűnik, hogy nemcsak „aláíró kéz” ("pecsétnyomó"), mint ahogyan azt előre tételezték az ellendrukkerek a csaknem fél éve hivatalban lévő első magyar női köztársaság elnökről, Novák Katalinról – írja a 888.hu, A Novák-Sztori című cikkében, melyben a köztársasági elnök fél éves munkájának mérlegét elemzi.Novák Katalin: elemi érdek, hogy minél előbb béke legyen és a háború ne eszkalálódjon
Elemi érdek, hogy minél előbb béke legyen és az ukrajnai háború ne eszkalálódjon – mondta Novák Katalin köztársasági elnök az M1 aktuális csatornának nyilatkozva, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban. A csütörtökön sugárzott beszélgetésben azt hangsúlyozta: a Kárpátalján élő magyarok ne csak élhessenek a szülőföldjükön még száz év múlva is, hanem legyen ott valóban magyar élet.A Mazsihisz elnöke is gratulált Novák Katalin köztársasági elnöknek
Levélben gratulált Novák Katalin köztársasági elnöknek szombati beiktatásához a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, reményét fejezve ki, hogy munkája sikeres, eredményes lesz, és a nemzet egységét fogja erősíteni.Kocsis Máté: Novák Katalin számára mindig a magyar érdek lesz az első
Kocsis Máté a köztársasági elnök beiktatása kapcsán adott interjút a Hír TV-nek. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szép, emelkedett ünnepi pillanatnak nevezte a Novák Katalin köztársasági elnöki munkájára áldást kérő istentiszteletet.Ismét van magyar magabiztosság, egészséges öntudat, nemzeti büszkeség – Novák Katalin első köztársasági elnöki beszéde (videó + képgaléria)
Azért fogok dolgozni, hogy mi magyarok a meg nem értettség romantikája mellett minél többször tapasztaljuk meg a megértettség és megbecsülés komfortos érzését – hangsúlyozta Novák Katalin a Kossuth téren elhangzott beiktatási beszédében. A köztársasági elnök kiemelte: az egész világ megláthatta, hogy a magyar egy erős, független és szabadságszerető nép, ugyanakkor úgy vélte, mégis, mintha egyre kevésbé tisztelnének bennünket ezekért az elveinkért. A köztársasági elnök szerint az elmúlt évtized ereményeként a magyarok ismét emelt fővel járhatnak; "ismét van magyar magabiztosság, egészséges öntudat, nemzeti büszkeség". Novák Katalin ugyanakkor beszédével jó érzékkel kihasználta a hazai és külföldi média fokozott figyelmét arra is, hogy tíz pontba szedve megfogalmazza hazánk határozott álláspontját az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, amelyet ilyen formán nehéz lesz továbbra is szándékosan félremagyarázni. Beszédében az életvédelemmel kapcsolatban is határozott álláspontot fogalmazott meg, ezzel vélhetően máris kivívta az abortuszpárti NGO-k ellenszenvét.Istentisztelettel kezdődött Novák Katalin államfői beiktatása – Kocsis Máté: Novák Katalin számára mindig a magyar érdek lesz az első
Ökumenikus istentiszteletet tartottak Novák Katalin államfői beiktatása előtt szombat délelőtt, Budapesten, a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szép, emelkedett ünnepi pillanatnak nevezte az istentiszteletet.Ma iktatják be hivatalába Novák Katalint, hazánk első női köztársasági elnökét
Ünnepélyes ceremónia közepette ma iktatják be hivatalába Novák Katalint, hazánk első női köztársasági elnökét, aki posztját május 10-én foglalta el. A PestiSrácok.hu az esemény minden részletéről be fog számolni.Ajánljuk még