köztársasági elnök
Nagy Zsuzsanna, Magyarország first ladyje: minden erőmmel azon leszek, hogy helytálljak
„Minden erőmmel azon leszek, hogy helytálljak, beváltsam a hozzám fűzött reményeket, és még jól is érezzem magam ebben a helyzetben” – nyilatkozott a Hiradó.hu-nak Nagy Zsuzsanna, a nemrégiben köztársasági elnökké választott Sulyok Tamás felesége. Mint hozzátette, várakozással, bizalommal, „néha kisebb-nagyobb meghökkenéssel” tekint a váratlan, új pozícióra.Búcsúzom – Megható videóval távozott Novák Katalin a köztársasági elnöki poszttól (VIDEÓ)
Hétfőn az Országgyűlés elfogadta Novák Katalin lemondását a köztársasági elnöki posztról. Novák Katalin Facebook-videóban búcsúzott tisztségétől, felelevenítve munkásságának legszebb pillanatait.Megvan Sulyok Tamás utódja az Alkotmánybíróság megüresedő helyére
Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően a kormánypártok Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság megüresedő helyére.Az új köztársasági elnökről, valamint a svéd NATO-csatlakozásról is dönt ma az Országgyűlés
Megválaszthatja az új köztársasági elnököt tavaszi ülésszakának első napján, hétfőn az Országgyűlés. Az ülésen terítékre kerül a svéd NATO-csatlakozás kérdése is, amelyről a kormánypártok frakcióvezetői a múlt heti frakcióülésén úgy nyilatkoztak, támogatni fogják.Öt perc – A kibillent egyensúly helyreállítása nem az ellenzékkel történik
Dr. Sulyok Tamást jelölik a kormánypártok köztársasági elnöknek, kétharmados többségüknek köszönhetően pedig gyakorlatilag tényként kezelhető, hogy az Alkotmánybíróság elnöke lesz Magyarország következő államfője. Orbán Viktor szerint Sulyok képes lehet visszaállítani a kibillent egyensúlyt és egyesíteni a nemzetet, de hogy ez pontosan mit jelenthet, arra többen több megoldást is találtak az elmúlt két napban. A Novák Katalin lemondását övező tüntetések azonban még az új köztársasági elnök személyének bejelentését követően sem szűntek meg, ugyanakkor meglepő módon éppen azok aggódnak most a gyermekek biztonságáért, akik egészen idáig nem bánták volna, ha LMBT-aktivisták vezetik be a szexualitás világába a kiskorúakat. Mindeközben külföldön is fokozódik a hangulat, az oroszok ugyanis egy új fronton konfrontálódhatnak a NATO-val.Ezt érdemes tudni a kormánypártok államfőjelöltjéről
Mint arról portálunk korábban részletesen beszámolt, a kormánypártok köztársaságielnök-jelöltje Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke lesz. Mivel a Fidesz–KDNP kétharmados többséggel rendelkezik az Országgyűlésben, így Sulyok kinevezése már most valószínűsíthető. Lássuk tehát, mit érdemes tudni a következő köztársasági elnökről.Íme, Novák Katalin lehetséges utódjai, több meglepő név is felmerült – Az LMP is saját jelöltet állít
Az Index információi szerint hétfőn délután kezdtek bele egy nagy közvélemény-kutatásba, hogy szondázzák az államfőjelöltek ismertségét és népszerűségét. A több ezer fős mintán végzett felmérésben közéleti és gazdasági kérdéseket is érintenek. Úgy tudjuk, hogy a jövő hét közepére már meglesznek az eredmények, így a február 21-i frakcióülésen akár dönthetnek is az államfőjelölt személyéről.Egy komolyabb kormányátalakításra készülhet Orbán Viktor
Az Index információi szerint hétfőn délután kezdtek bele egy nagy közvélemény-kutatásba, hogy szondázzák az államfőjelöltek ismertségét és népszerűségét. A több ezer fős mintán végzett felmérésben közéleti és gazdasági kérdéseket is érintenek. Az Index úgy tudja, hogy a jövő hét közepére már meglesznek az eredmények, így a február 21-i frakcióülésen akár dönthetnek is az államfőjelölt személyéről.Isten hozza, Elnök Úr!
Nem, nem elírás a cím. Hanem vágy, remény, wishful thinking... és egy kis politikai fejtegetés. No, nem mintha ne sajnálnám szívből Novák Katalin távozását. A legjobb köztársasági elnökünk volt. Áder Jánossal semmi baj nem volt, de kicsit sótlan, Schmitt Pál egy jópofa vicc (ami aztán kicsit rosszul sült el), Sólyom László egy fafejű jogász volt, Mádl Ferenc szintén jogász alkat, végtelenül tisztességes, de nem volt dinamikus (nyilván az életkorából is adódóan), Göncz Árpád pedig egy hiú, önmaga hatása alá került, a pozícióját élvező és azzal visszaélő pártkatona és báb volt, de nevezhetjük egyszerűen alkotmánysértő gazembernek is. (Az ügynökmúlt alapos gyanújáról nem is beszélve.)Ajánljuk még