Pesti Srácok

Az árnyék-miniszterelnök ismét árnyékra vetődött, csont nélkül elutasították a köztársasági elnök elleni feljelentését

null

Csapnivaló jogászok dolgozhatnak Dobrev Klára keze alá, hiszen csont nélkül elutasították a nyomozó ügyészek a köztársasági elnök ellen összehordott feljelentését. Az árnyék-miniszterelnök árnyékra vetődött, hiszen Sulyok Tamás a feljelentő állításával szemben nem követett el sem csalást, sem hivatali visszaélést, mint ahogy zsebszerződéseket sem jegyzett ellen. Mindez csak Gyurcsány feleségének politikai zajkeltése csupán, ami ráadásul nem is érdekli a választópolgárokat. Az egész beleillik a Demokratikus Koalíció "nemes" hagyományába: ha nem Orbán, akkor Sulyok a hibás még vízmérgezésben is.

Az ügyészség elutasította dr. Dobrev Klárának a köztársasági elnököt érintően tett feljelentését – tudatta a PS-sel a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a 2024. június 6. napján kelt határozatával – a törvényes határidőn belül – elutasította dr. Dobrev Klára hivatali visszaélés, csalás és más bűncselekmények miatt tett feljelentését.

Dr. Dobrev Klára feljelentése szerint dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a 2014. és 2019. közötti időszakban alkotmánybíróként jogosulatlanul vette fel a fizetését, mert nem jelentette be az összeférhetetlenségét. Dr. Sulyok Tamás a feljelentő állítása szerint ezzel a magatartásával csalást és hivatali visszaélést követett el.

PestiSracok facebook image

A nyomozó ügyészség rendelkezésére álló adatok szerint – dr. Dobrev Klára feljelentésével szemben – dr. Sulyok Tamás már alkotmánybírói jelölését követően, de még a megválasztását megelőzően kérte ügyvédi tevékenységének szüneteltetését.

A Szegedi Ügyvédi Kamara a 2014. szeptember 24. napján hozott határozatával tudomásul vette, hogy dr. Sulyok Tamás 2014. szeptember 24. napjától határozatlan ideig szünetelteti ügyvédi tevékenységét kamarai tagságának fenntartása mellett, a szünetelés idejére helyettes ügyvédről gondoskodott.

Az ügyvédi tevékenység szüneteltetésének kezdetétől fogva a dr. Sulyok Tamás által még ügyvédként vállalt kötelezettségeket és jogokat a dr. Sulyok Tamást helyettesítő ügyvéd gyakorolta. A feljelentésben megjelölt cégek vonatkozásában a kézbesítési megbízotti tevékenységet dr. Sulyok Tamás még ügyvédként, alkotmánybírói jelölését megelőzően vállalta el, az ügyvédi tevékenység szünetelését követően ezen szerződések alapján a helyettese volt jogosult eljárni.

A bárki által megtekinthető cégbírósági adatok szerint a dr. Sulyok Tamást helyettesítő ügyvéd a cégbíróságnak mindkét cég vonatkozásában bejelentette, hogy bár a szerződést még dr. Sulyok Tamás kötötte ügyvédként, de az ügyvédi tevékenységének szünetelése alatt ő látja el helyette ezen feladatokat is. A kézbesítési megbízotti cím egyébként az ügyvédi iroda címe volt, így a kézbesített iratokat dr. Sulyok Tamás nem, csak a helyettese volt jogosult és köteles átvenni.

A rendelkezésre álló adatok szerint dr. Sulyok Tamás az alkotmánybíróvá történt megválasztását követően ügyvédi – és így kézbesítési megbízotti – tevékenységből származó díjazásban nem részesült.

A dr. Dobrev Klára beadványában sérelmezett mezőgazdasági földterületeket érintő szerződéskötésekkel összefüggésben esetlegesen felmerülő cselekmények elévülés miatt nyomozás keretében nem vizsgálhatók, a feljelentés elutasítása mellett Magyarország Ügyészségének közérdekvédelmi szakága vizsgálja, hogy szükséges-e, illetve lehetséges-e magánjogi intézkedést tenni e tárgyban.

Kiemelt kép: Dobrev Klára magyaráz. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu