elutasítás
Győzött az igazságtalanság – Strasbourg szerint sem jár a nyomravezetői díj a móri mészárlás megoldóemberének
Elfogadhatatlannak minősítette, és nem foglalkozott érdemben az Európai Emberi Jogok Bírósága azzal a kérelemmel, amelynek beterjesztője szerint ő is jogosult a tizenkilenc évvel ezelőtti, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás vizsgálatában kitűzött nyomravezetői díj egy részére – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szebenyi István több mint tizenöt esztendeje kezdődött kálváriájának ezzel vége, mint portálunknak elmondta, feladta a küzdelmet, elengedte az ügyet, nem küzd tovább az igazáért. A móri mészárlás története ezzel végleg a magyar igazságszolgáltatás állatorvosi lovává vált a nyomozáskor, a vádemeléskor, majd az ítélkezéskor egymásra halmozott hibákkal, ártatlan emberek meghurcolásával, és a részben kisemmizett megoldóemberrel. Nem Magyarországon mondják ki a végső szót a móri mészárlás nyomravezetőjének ügyében
Nem hozott meglepetést a 2002-es, nyolc halálos áldozatot követelő móri vérengzés ügyében egykor kiírt nyomravezetői díj ügye, mivel az abban döntő Fővárosi Törvényszék a korábban eljáró bíróságokhoz hasonlóan lesöpörte azt, és megállapította, hogy a mészárlás valódi elkövetőinek felderítésében kulcsszerepet játszó Szebenyi Istvánnak nem jár pénz. A törvényszék novemberben még zárt tárgyalást írt ki a polgári perben, amiből arra is lehetett következtetni, hogy végre meghallgatják azt a különösen védett tanút, aki már korábban egyértelművé tette: Szebenyi felfedezése, és annak a nyilvánosságra kerülése nélkül benne sem állt volna össze a kép, amely végül a tényleges tettesek azonosításához, majd elfogásához vezetett. Szebenyi István újabb keresetét is erre a körülményre alapozta, de a zárt ülésen a bírói tanács jogászkodása megfosztotta attól, hogy érveit végre hivatalosan is felsorakoztathassa. Mivel a Fővárosi Törvényszék döntése jogerős, Magyarországon megszűnt a jogorvoslat lehetősége Szebenyi számára, aki így az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. Így immár bizonyos, hogy a modern kori Magyarország legvéresebb rablótámadásának ügyében Strasbourgban fogják kimondani a végső szót arról, hogy kit illet meg a nyomravezetői díj, és ugyan nincs a móri rémtörténethez hasonló sztori a nemzetközi joggyakorlatban, az elmondható, hogy Strasbourgban többnyire nem a magyar bíróságok javára szoktak ítélkezni. Meg lehetett volna ezt oldani elegánsabban is a hazai hatóságok, döntéshozók részéről. Ajánljuk még
Semjén és Szőlő utca: Ki van a pöcegödör alján?
Zelenszkij azért támadhatja szabadon hazánk energiaellátását, mert pontosan tudja, hogy morális alapon nem fogunk elégtételt venni
Lesz pár meglepő információ arról is, mennyit segített Magyarország Ukrajnának. Morális alapon. Titokban. A Tiszának nincs szüksége jelöltekre, mert ők nem egy párt, és nem kormányozni akarnak
Ne legyünk meglepődve, hogy Magyar Péter halogatja a jelöltjeinek megnevezését, hiszen miért is kellene egy olyan, aktivistákból álló formációnak jelölteket állítani, aminek nem a kormányzás a célja, csakis egy polgárháború kirobbantása. Ehhez néhány hangadó és egy bólogató szekta is elég. Háború Ukrajnában: ha ezt a térképet megnézed, többé nem hiszed el senkinek, hogy állóháború van!
Döbbenet! Zelenszkij hazudott Trumpnak.