Pesti Srácok

Hadházy Ákos Karmelita kolostor előtti "bántalmazása" senkit nem érdekel, a bíróságot is beleértve

null

A bíróság elutasította Hadházy Ákos felülbírálati indítványát, amelyben a független országgyűlési képviselő a Karmelita kolostornál vele szemben április elején történt rendőri intézkedést és bántalmazást sérelmezte - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden.

Közleményükben emlékeztettek: Hadházy Ákos jogi képviselője útján feljelentést tett a sérelmére hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás, hivatali visszaélés és aljas indokból vagy célból elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt.

A feljelentés szerint Hadházy Ákos április 5-én a Karmelita kolostornál lebontott hatósági kordon visszaépítésének megakadályozása érdekében szervezett akcióban vett részt országgyűlési képviselőként, ennek során passzív magatartással a szabad véleménynyilvánítás jogával élt.

Hadházy Ákos állítása szerint jogsértő cselekményt nem követett el, ezért vele szemben - mentelmi jogára is figyelemmel - bármilyen, a személyi szabadságot korlátozó intézkedést, így testi kényszert sem lehetett volna alkalmazni, tehát jogtalan volt és bűncselekményt valósított meg a vele szembeni rendőri fellépés.

PestiSracok facebook image

Nem történt bűncselekmény

A parlamenti képviselő - és még két ember azonos tárgyú - feljelentését a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elutasította, arra figyelemmel, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény - írták.

A főügyészség közölte, a feljelentést elutasító határozattal szemben Hadházy Ákos - jogi képviselője útján - felülbírálati indítványt nyújtott be.

Ennek alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság a sérelmezett határozatot a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmény, a hivatali visszaélés miatt felülvizsgálta, és a felülbírálati indítványt elutasította.

Úgy jártak el a rendőrök, ahogyan kell

A bíróság a végzésében - az ügyészség indokolásával egyetértve - kimondta, hogy az intézkedő rendőrök a feladatukat a törvényes előírásoknak és az elöljáró utasításainak megfelelően hajtották végre - olvasható a közleményben.

Azt írták,

Hozzátették, a rendőri intézkedés célja, a lebontott kerítés eredeti állapotba történő visszaállítása törvényes volt a közbiztonság megóvása érdekében, ennek Hadházy Ákos többszöri felszólítás ellenére ellenállt.

- áll a főügyészség közleményében.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.