Nem Magyarországon mondják ki a végső szót a móri mészárlás nyomravezetőjének ügyében
Nem hozott meglepetést a 2002-es, nyolc halálos áldozatot követelő móri vérengzés ügyében egykor kiírt nyomravezetői díj ügye, mivel az abban döntő Fővárosi Törvényszék a korábban eljáró bíróságokhoz hasonlóan lesöpörte azt, és megállapította, hogy a mészárlás valódi elkövetőinek felderítésében kulcsszerepet játszó Szebenyi Istvánnak nem jár pénz. A törvényszék novemberben még zárt tárgyalást írt ki a polgári perben, amiből arra is lehetett következtetni, hogy végre meghallgatják azt a különösen védett tanút, aki már korábban egyértelművé tette: Szebenyi felfedezése, és annak a nyilvánosságra kerülése nélkül benne sem állt volna össze a kép, amely végül a tényleges tettesek azonosításához, majd elfogásához vezetett. Szebenyi István újabb keresetét is erre a körülményre alapozta, de a zárt ülésen a bírói tanács jogászkodása megfosztotta attól, hogy érveit végre hivatalosan is felsorakoztathassa. Mivel a Fővárosi Törvényszék döntése jogerős, Magyarországon megszűnt a jogorvoslat lehetősége Szebenyi számára, aki így az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. Így immár bizonyos, hogy a modern kori Magyarország legvéresebb rablótámadásának ügyében Strasbourgban fogják kimondani a végső szót arról, hogy kit illet meg a nyomravezetői díj, és ugyan nincs a móri rémtörténethez hasonló sztori a nemzetközi joggyakorlatban, az elmondható, hogy Strasbourgban többnyire nem a magyar bíróságok javára szoktak ítélkezni. Meg lehetett volna ezt oldani elegánsabban is a hazai hatóságok, döntéshozók részéről.
A Fővárosi Törvényszék két okot határozott meg indokolásában arra, hogy a három fős bírói tanács miért utasította el Szebenyi István keresetét. Ezek közül az egyik, hogy a felperes a korábbi, hasonló tárgyú pereiben nem indítványozta a különösen védett tanú meghallgatását, azt csak a most jogerősen lezárt perújításban tette meg. Ez, azon kívül, hogy tárgyszerűen nem igaz, megmutatja azt is, hogy a bíróság nem kívánt érdemben foglalkozni az üggyel, a tanú meghallgatása ugyanis újabb bizonyítékokat szolgáltathatott volna arra, hogy Szebenyi alátámaszthassa érvelését. A tanú volt az, aki a móri vérengzés vizsgálatának jogerős lezárása után jelentkezett a rendőrségen, és a személyleírása, illetve a telefonja hívásinformációi alapján a nyomozók be tudták azonosítani a támadás egyik elkövetőjét, Nagy Lászlót, majd Weiszdorn Róbertet.
A tanúban azután állt össze a kép, hogy ő fuvarozhatta el a bankrablás után a számára ismeretlen Nagy Lászlót az egyik Tatabánya környéki erdőbe, hogy értesült Szebenyi felfedezéséről. Az amatőr, a Vértesben fémkeresőző hadtörténész azokat a csomagokat találta meg, amelyeket Nagy elásott az erdőben, és amelyek azt is egyértelműsítették a hatóságok számára, hogy a móri ügy és a postások elleni sorozatos fegyveres támadások összefüggésben vannak. Kiderült, hogy Nagy László lőtt agyon Veszprémben egy nyugdíjakat kézbesítő férfit, és próbált kirabolni más településeken más postásokat is. A veszprémi postásgyilkosság ügyében a rendőrség, és az áldozat lakhelye, Herend önkormányzata is nyomravezetői díjat írt ki, amelynek egy részét a bíróságok különösebb aggály nélkül megítélték Szebenyi Istvánnak, indokolásukban kiemelve meghatározó szerepét az ügy felderítésében.
A védett tanú szerint Szebenyinek kulcsszerepe volt a gyilkosságok felderítésében
A különösen védett tanú megismert vallomásaiban többször hangoztatta, hogy Szebenyi István felfedezése előfeltétele volt az ő szerepének, anélkül számára sem lett volna világos, hogy milyen szerepet vállalt egykor, és milyen információk birtokába jutott, amelyekről sokáig maga sem tudta, hogy azok mennyire jelentősek. Szebenyi épp ezért indítványozta legutóbbi perében a férfi meghallgatását, de a Fővárosi Törvényszék szerint a tanú újabb beszámolója nem hozott volna újdonságot a perben. Kapóra jött a bíróságnak, hogy Szebenyi a törvényi határidőn túl adta be keresetét, így erre is hivatkozhattak, amikor elutasították azt. Azt nem tudni, hogy a zárt ülés kiírásával mi volt a bírói tanács célja, mivel a védett tanút nem hallgatták meg; az intézkedés inkább csak a nyilvánosság, a sajtó távol tartására lehetett alkalmas.
Vagyonos emberré tették a hatóságok a hamis tanút, és a döntéshozók szerint jól van ez így
Mint arról korábban beszámoltunk, Szebenyi István annak a huszonötmillió forintnak a felére tart igényt, amelyet Kiglics Attilának, a móri ügyben tévesen elítélt Kaiser Ede egykori bűntársának fizetett ki a rendőrség nyomravezetői díjként. Kiglics több fegyveres rablásban – pénzszállítók, postahivatalok elleni támadásban – vett részt korábban Kaiserékkel, hamis vallomásával pedig a vádalkuja révén garantált büntetlensége mellett vagyont is szerzett.
A móri vérengzés miatt indított büntetőeljárásban a hatóságok az ügy alapjaként kezelték Kiglics Attila elbeszéléseit, aki annyival tudta alátámasztani verzióját, hogy Kaiser Edének korábban volt egy barátnője, aki szüleivel együtt a megtámadott bankfiók közelében lakott. A magyar hatóságok azóta sem változtattak azon a véleményükön, hogy Kiglics kifizetése jogos és kívánatos volt, mert – magyarázatuk szerint – az egyébként valóban kemény, veszélyes gengszterekként ismert Kaiserék feldobásával újabb súlyos bűncselekményeket akadályozott meg.
Ez igaz, csakhogy a móri ügy nyomravezetői díjának kiírása azóta sem változott, és az úgy fogalmaz, hogy az összeg annak jár, aki megnevezi, vagy olyan mértékben beazonosítja az elkövetőket, hogy azzal a hatóságok képesek legyenek elfogni azokat. Szebenyi és a védett tanú, a taxisofőr szerepe ehhez lényegesen közelebb áll, mint a semmilyen hasznos információt nem közlő, a vizsgálatot szándékosan vakvágányra terelő Kiglicsé. Az csak hab a tortán, hogy Szebenyi István a díjért korábban indított, majd elveszített perei után a bíróságok ráverték a perköltségeket is, majd azokat végrehajtással szedték be tőle.
Strasbourgban mondhatják ki a végső szót a móri vérengzés ügyében
Szebenyi István a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a Fővárosi Törvényszék jogerős döntésével Magyarországon a jogorvoslat lehetősége számára véget ért, nincs már más fórum, amelytől segítséget kérhetne. Jogászokkal konzultálva az amatőr hadtörténész arra az elhatározásra jutott, hogy panaszával az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul, és azt kéri, hogy a testület járjon közben annak érdekében, hogy az ő ügyében is érvényesülhessen a mindenkit megillető, tisztességes eljáráshoz való jog. Az EJEB eddigi gyakorlatát figyelembe véve megállapítható, hogy gyakran dönt ellentétesen a Magyarországon meghozott ítéletekhez képest, és számos esetben kötelezte már kártérítés megfizetésére a magyar államot.
Vezető kép: Blikk
