nyomravezetői díj
Kitüntette a német állam a móri ügy kisemmizett megoldóemberét
Rangos német állami kitüntetéssel, a Tiszteletkereszttel ismerte el a Német Szövetségi Köztársaság annak az amatőr hadtörténésznek a tevékenységét, aki társaival együtt világháborús hadisírokat azonosít és gondoz Magyarországon. Szebenyi István volt az, aki korábban megtalálta azokat a bizonyítékokat, amelyek a hazai hatóságokat elvezették a több mint húsz évvel ezelőtti, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás valódi elkövetőihez, valamint segítették tisztázni a példátlan bűncselekmény körülményeit. Szebenyi – bár hosszú évekig kereste igazát – minden szinten elutasításra talált, és nem minősítették nyomravezetőnek a móri mészárlás vizsgálatában.Győzött az igazságtalanság – Strasbourg szerint sem jár a nyomravezetői díj a móri mészárlás megoldóemberének
Elfogadhatatlannak minősítette, és nem foglalkozott érdemben az Európai Emberi Jogok Bírósága azzal a kérelemmel, amelynek beterjesztője szerint ő is jogosult a tizenkilenc évvel ezelőtti, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás vizsgálatában kitűzött nyomravezetői díj egy részére – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szebenyi István több mint tizenöt esztendeje kezdődött kálváriájának ezzel vége, mint portálunknak elmondta, feladta a küzdelmet, elengedte az ügyet, nem küzd tovább az igazáért. A móri mészárlás története ezzel végleg a magyar igazságszolgáltatás állatorvosi lovává vált a nyomozáskor, a vádemeléskor, majd az ítélkezéskor egymásra halmozott hibákkal, ártatlan emberek meghurcolásával, és a részben kisemmizett megoldóemberrel.Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.Egymillió forintot kap az, aki segít megtalálni a jegykezelőt megkéselő férfit
A korábbi ötszázezer forintról egymillióra emelte a jegyvizsgáló nő késes támadójának nyomravezetői díját a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), miután a rendőrség egy hónapja hiába keresi a tettest.Egymillió forint jár annak, aki segít elkapni egy toplistás szökésben lévő bűnözőt
A 31 éves férfit rablás miatt ítélték el, már börtönben lenne a helye, azonban nem vonult be, így most körözik.Az Alkotmánybíróság kezében van a móri vérengzés nyomravezetői díjának sorsa
Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az Alkotmánybírósághoz a tizennyolc évvel ezelőtti, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás egyik kulcsfigurája, a támadáshoz használt fegyverek és egyéb eszközök egy részét megtaláló, ezzel a hatóságokat a valódi tettesek nyomára vezető férfi – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szebenyi István azért fordult a testülethez, mert a nyomravezetői díjért, illetve annak egy részéért beadott kereseteit immár az összes hazai bírói fórumon elutasították, jogorvoslati lehetőségei ezzel az ítélkező bíróságok tekintetében kimerültek, így egyedül az Alkotmánybíróság hozhat már csak olyan döntést az ügyben , amely a perdöntő bizonyítékokat szállító felfedező számára kedvező lehet. Panaszában Szebenyi István arra hivatkozott az Alkotmánybíróságnak, hogy korábbi pereiben hátrányos megkülönböztetés érte, mivel őt kizárták a móri nyomravezetői díj kedvezményezettjei közül, míg az ügyben bizonyítottan hamisan tanúskodó, a vizsgálatot ezzel vakvágányra terelő Kiglics Attilának ugyanakkor aggályok nélkül kifizettek huszonötmillió forintot, amit a döntéshozók ma is helyénvalónak tartanak. Beadványában Szebenyi az Alaptörvény hátrányos megkülönböztetést tiltó passzusaira hivatkozott. A megoldóember nemcsak jog-, hanem igazságszolgáltatást is kért az Alkotmánybíróságtól.Nem Magyarországon mondják ki a végső szót a móri mészárlás nyomravezetőjének ügyében
Nem hozott meglepetést a 2002-es, nyolc halálos áldozatot követelő móri vérengzés ügyében egykor kiírt nyomravezetői díj ügye, mivel az abban döntő Fővárosi Törvényszék a korábban eljáró bíróságokhoz hasonlóan lesöpörte azt, és megállapította, hogy a mészárlás valódi elkövetőinek felderítésében kulcsszerepet játszó Szebenyi Istvánnak nem jár pénz. A törvényszék novemberben még zárt tárgyalást írt ki a polgári perben, amiből arra is lehetett következtetni, hogy végre meghallgatják azt a különösen védett tanút, aki már korábban egyértelművé tette: Szebenyi felfedezése, és annak a nyilvánosságra kerülése nélkül benne sem állt volna össze a kép, amely végül a tényleges tettesek azonosításához, majd elfogásához vezetett. Szebenyi István újabb keresetét is erre a körülményre alapozta, de a zárt ülésen a bírói tanács jogászkodása megfosztotta attól, hogy érveit végre hivatalosan is felsorakoztathassa. Mivel a Fővárosi Törvényszék döntése jogerős, Magyarországon megszűnt a jogorvoslat lehetősége Szebenyi számára, aki így az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. Így immár bizonyos, hogy a modern kori Magyarország legvéresebb rablótámadásának ügyében Strasbourgban fogják kimondani a végső szót arról, hogy kit illet meg a nyomravezetői díj, és ugyan nincs a móri rémtörténethez hasonló sztori a nemzetközi joggyakorlatban, az elmondható, hogy Strasbourgban többnyire nem a magyar bíróságok javára szoktak ítélkezni. Meg lehetett volna ezt oldani elegánsabban is a hazai hatóságok, döntéshozók részéről.Móri mészárlás – Védett tanú vallomása dönthet a nyomravezetői díj vitatott kérdésében
Zárt tárgyalást írt ki a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyet a 2002-ben elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás vizsgálatának egyik kulcsfigurája, a vérengzéskor használt fegyverek egy részét, és egyéb eszközöket megtaláló Szebenyi István indított az ügyben kiírt nyomravezetői díjért – tudta meg a PestiSrácok.hu. Bár Szebenyi az eljárás felperese, mégsem vehet részt az egy hónap múlva esedékes tárgyaláson, aminek egyebek mellett oka lehet az is, hogy a bíróság meghallgathatja azt a védett tanút, aki végül elvezette a nyomozóhatóságokat a valódi tettesekhez.Gyilkosság Pécsett – Félmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség
Halált okozó testi sértés elkövetőjét keresi a rendőrség Pécsett, ezért ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki – közölte a honlapján a rendőrség hétfőn. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) azt írta, hogy egy hetvennégy éves férfi holttestére bukkantak július 15-én Pécs külvárosában; halálát idegenkezűség okozta.Ajánljuk még