nyomravezetői díj
Soroksári gyilkosság újratöltve: ismét szemtanúkat keres a rendőrség
Több mint négy éve, 2013 szeptemberében ölte meg egy még mindig ismeretlen tettes futóedzése közben a harmnchat éves családanyát, Kardosné Gyurik Krisztinát, és bár a rendőrség korábban többször sejtetni engedte, hogy már nagyon közel járnak az elkövetőhöz, most a hatóság mégis ismét tanúkat keres, és fenntartja az ötmillió forintos nyomravezető díjat. Az ügyben egy ideig két tettest kerestek, ehhez megvolt a kész teória is, majd kiderült, hogy a boncmester nem iagzán rendszerető, és munkája közben összekeverte a különféle ügyek különféle mintáit.Hamarosan eldől, büntethető-e a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja
Május 17-én ismét kihallgatja a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. Lászlót a Központi Nyomozó Főügyészség – értesült a PestiSrácok.hu. A 24 éves fiatalembert várhatóan szembesítik azokkal az újabb igazságügyi elmeorvosi szakvéleményekkel, amelyek alapján az ügyészség eldönti, hogy vádat emelnek-e P. László ellen, vagy pedig indítványozzák a kényszergyógykezelését.10 millió forintot kap az, aki segít elkapni a robbantás elkövetőjét!
A rendőrség 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a robbantás gyanúsítottjának felkutatására. Az elkövető 170 centiméter magas, 20-25 év közötti, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselő férfi.Ajánljuk még