Pesti Srácok

Soroksári gyilkosság újratöltve: ismét szemtanúkat keres a rendőrség

null

Több mint négy éve, 2013 szeptemberében ölte meg egy még mindig ismeretlen tettes futóedzése közben a harmnchat éves családanyát, Kardosné Gyurik Krisztinát, és bár a rendőrség korábban többször sejtetni engedte, hogy már nagyon közel járnak az elkövetőhöz, most a hatóság mégis ismét tanúkat keres, és fenntartja az ötmillió forintos nyomravezető díjat. Az ügyben egy ideig két tettest kerestek, ehhez megvolt a kész teória is, majd kiderült, hogy a boncmester nem iagzán rendszerető, és munkája közben összekeverte a különféle ügyek különféle mintáit.

Ismét tanúkat keres a rendőrség a 2013. szeptember 25-én este Soroksáron elkövetett gyilkosság ügyében, amelynek áldozata egyharminchat éves családanya, Kardosné Gyurik Krisztina volt. A nőt futóedzése közben támadták meg, majd a még ismeretlen tettes megerőszakolta és megfojtotta. Az ügyben több nyomozati teória is napvilágot látott már, ezek közül a legérdekesebb a két támadóról szóló teória volt. Erról kiderült, hogy a boncmester összekeverte a munkája közben két ügy bizonyítékait, így az elmélet vakvágánynak bizonyult. A vizsgálat eddig nem hozhatott döntő információt a gyilkosról, erre utal, hogy a rendőrség szerdán honlapján ismét szemtanúk révén lépne tovább az ügyben, miközben a hatóság felhívja a figyelmet a már korábban kitűzött ötmillió forintos nyomravazetői díjra, amelyet azután tűztek ki, hogy a soroksári önkormányzat saját hatáskörében már előzőleg megtette azt. Az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán kiadott, videókkal mellékelt közleménye szerint az alábbi tanúk jelentkezését várják:

  • annak a 40 év körüli, vékony testalkatú, kék szemű, szemüveges, hiányos felső fogazatú, őszes-barna haját copfban viselő férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 16-án, 21-én, 25-én megfordult a Budapest XXIII., Felső Dunasor 1. szám alatti hotelben és környékén. A férfi szürke rövidnadrágot, hosszúujjú pólót és bakancsot viselt,

  • Annak a kerékpáros férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 18 óra 18 perckor az Oázis kertészet előtt egy sötét kerékpárral haladt a Vízisport utca felé. A férfi sötét kerékpáros sisakot és kékeszöld felsőruházatot viselt.

PestiSracok facebook image

  • Annak a 2000-2005 közötti évjáratú, világosszürke Volkswagen Passat vezetőjének a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 19 óra körül a Meddőhányó utcából a Vízisport utcába hajtott, ott megfordult és ugyanezen az útvonalon távozott, majd később 21 óra 43 perckor a Meddőhányó utca irányából a szennyvíztisztító felé haladva befordult a kerékpárútra és onnan 23 óra 9 perc körül távozott.

  • Annak a kerékpáros férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 20 óra 10 perckor az Oázis kertészet előtt kerékpározott a Helsinki út irányába, majd négy perc múlva vissza a Vízisport utca felé. A férfi sötét kerékpáros sisakot és sötét felsőruházatot viselt.

  • Annak a világos színű VW Golf kombinak és az azzal együtt közlekedő világos színű, zárt Mercedes kisteherautónak a sofőrjeit, akik 2013. szeptember 25-én 20 óra körül az Oázis kertészet előtt haladtak el a Vízisport utca felé, majd a Vízisport utcán közlekedtek tovább.

  • Annak a kisméretű, ponyvás utánfutóval közlekedő sötét gépkocsi, illetve egy másik, világos árnyalatú gépkocsi vezetőinek jelentkezését, akik 2013. szeptember 25-én 20 óra 30 perc körül a Vízisport utca irányából a szennyvíztisztító felé haladva befordultak a kerékpárútra, majd onnan 21 óra 6 perc körül egymás után távoztak.

  • Annak a kerékpáros férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 21 óra 30 perc körül a Szigetdűlő középső útján kerékpározott a Dobó utca felől a szennyvíztisztító felé és a kerékpárúton megállt. A férfi körülbelül 185-190 centiméter magas, kerékpáros sisakot és széldzsekit viselt, kerékpárja sötét színű volt, a váz első részén világos díszítéssel.

  • Azon személyek jelentkezését, akik a bűncselekményről, illetve annak elkövetőiről tudomással bírnak.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételeken szereplő személyeket – akiket a rendőrség tanúként kíván kihallgatni – vagy a felvételeken szereplő járműveket felismeri, illetve a bűncselekménnyel, annak elkövetőjével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a 112 központi segélyhívó telefonszámon, vagy a Telefontanú 06-80-555-111 zöld számán, illetve a [email protected] e-mail címen.

Forrás: Police.hu Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.