közterület
Wintermantel: Karácsonyék százötven kukával orvosolnák a fővárosi szeméthegyeket
Ha a cinizmusnak van mértékegysége, akkor az egészen biztosan egy Karácsony Gergely! – így reagált a budapesti városvezetés újabb lépésére Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője, miután Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy a Budapesti Közművek negyvenegy fővárosi helyszínre százötven darab kukát fog kihelyezni.Volner: Karácsony miatt jelentősen leromlott a fővárosi közterületek állapota
Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt jelentősen leromlott Budapest közterületeinek állapota, hajléktalanok és a koldusmaffia uralta el a nagy forgalmú csomópontokat – mondta Volner János független országgyűlési képviselő kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A Volner Párt elnöke emlékeztetett: a 2019-es önkormányzati választás előtt a kormányzati többség, Tarlós István volt főpolgármester vezetésével megpróbált rendet tenni Budapesten, a rendőrség segítségével felszámolni a közterületi hajléktalanságot, illetve azt a sok zavaró viselkedést, ami ezzel jár.Azon a közterületen is tilos alkoholt inni, ahol ez eddig nem volt tiltva
Tilos a közterületeken alkoholt fogyasztani – jelent meg az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben szerda este. A rendelet a karácsonyi időszakot öleli fel, egészen január harmadikáig érvényes. A Kormány 656/2020. (XII. 23.) Korm. rendeletét a közterületen történő szeszesital fogyasztás év végi korlátozásáról itt olvashatják:Miért nem jó ötlet Göncz Árpádról városközpontot elnevezni?
Ahogyan az várható volt, az új fővárosi önkormányzat hivatalossá tette az angyalföldi testület pár évvel korábbi gerillaakcióját, amelynek keretében a harmadik magyar köztársaság első elnökéről neveztek el egy nehezen behatárolható közterületet. Így tehát a mai naptól a 3-as metró szerelvényei a Göncz Árpád városközpont állomáson állnak meg, az „Árpád híd” megnevezés pedig több, mint 35 év után nem érvényes többé az itt található közlekedési csomópontra. Eme írásnak nem célja Göncz Árpád személyét vizsgálni, sem megítélni életművét – megtették ezt az utóbbi évtizedek folyamán számos alkalommal a bal- és jobboldali sajtóban egyaránt. Arról viszont nem szól a polémia, miért célszerűtlen erőből nekimenni a közterület-elnevezéseknek, és ha valaki mégis megteszi, miért számolhat méretes pofáraeséssel – szintén politikai oldaltól függetlenül.Harrach Péter a PS-nek: A hajléktalantörvénnyel véget ért a Demszky-korszak
Hosszú évtizedeken keresztül nem sikerült megvalósítani a fővárosban a közterületek rendjét és tisztaságát, a kormány a hajléktalantörvénnyel ezt is megtette, miközben az elesett és kiszolgáltatott fedélnélkülieknek emberhez méltó életet biztosít a hajléktalan-ellátórendszer – jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. A politikus szerint az a hiteles kereszténydemokrata megközelítés, ha az érem mindkét oldalát nézzük, vagyis biztosítjuk a hajléktalanok életfeltételeit, egyúttal a közterületen közlekedő ember jogait is figyelembe vesszük. Normális ember nem mondhatja, hogy jobb az utcán élni, mint egy hajléktalanszállón - mondta a frakcióvezető. A törvényt és az intézkedést támadó liberális hisztériakampányról Harrach Péter úgy vélekedett, hogy az ellenzék és a médiája frusztrált, a frusztráció pedig agresszivitást szül.Enyhülhetnek a hajléktalanokra vonatkozó szabálysértési változtatások
Enyhítene az utcán élőkkel kapcsolatos szabálysértési változtatásokon az a kormánypárti módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Ennek értelmében a rendőr 90 napon belül háromszor szólítja fel a hajléktalant a közterület elhagyására, és csak akkor indítja meg a szabálysértési eljárást, ha ennek ez idő alatt negyedik alkalommal sem tesz eleget.Ajánljuk még