kucsera ferenc
Szentendrei küldöttséget fogad Ferenc pápa – Kucsera Ferenc boldoggá avatását kezdeményezik
Az olasz fővárosba hívta meg bemutatkozásra a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumot a Római Magyar Akadémia. Ennek keretében a következő hetekben több projekt valósul meg Rómában.A történelemhamisító szentendrei álcivilek szerint bűn a véres kommunizmus áldozataira emlékezni
Kiverte a biztosítékot a szentendrei "civileknél", hogy a kommunizmus áldozatául esett szentendrei mártírt ábrázoló póló is volt abban az ajándékcsomagban, amit a város nevében Verseghi-Nagy Miklós polgármester adott át elsős diákoknak. A Társaság az Élhető Szentendréért csoportosulás polgármester-jelöltje nem is hagyta szó nélkül ezt a "súlyos aránytévesztést", majd azon agonizáltak, hogy miért nincs senki a polgármester környezetében, aki "megnyomná a vészcsengőt". A TESZ olvasatában ezek szerint a kommunizmus áldozatára emlékezni súlyos hiba, Szentendre hősének történetét pedig nem kellene megismertetni a gyerekekkel, mert "úgysem értik". Ezzel azonban végre lehullt a lepel róluk és megpillanthattuk, kik is ők valójában.Ajánljuk még










