Pesti Srácok

Szentendrei küldöttséget fogadott Ferenc pápa

null

Szentendrei delegációt fogadott Ferenc pápa, akik a vörösterror áldozatát, Kucsera Ferenc mártír boldoggá avatását szeretnék kezdeményezni. Az audiencia előtt, a vértanú pap boldoggá avatásának előkészítéséhez kapcsolódóan emlékmisét tartottak a Szent Péter bazilikában.

A szentendrei önkormányzat által meghirdetett Kucsera Ferenc-emlékévhez és a vértanú pap boldoggá avatásának előkészítéséhez kapcsolódóan emlékmisét tartottak a vatikáni Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában. A misét Bécser Róbert atya, a szentendrei Ferences Gimnázium igazgatója celebrálta. A magyar delegáció Kucsera Ferenc boldoggá avatásáért imádkozott abban a kápolnában, ahol az összes magyar szent és boldog szobra, domborműve megtalálható, köztük Csíkszentmihályi Róbert szentendrei szobrászművész alkotásai is. Ezt követően a pápa audiencián fogadta a szentendrei küldöttséget. Gyürk Dorottya alpolgármester latinul köszöntötte Ferenc pápát, majd német nyelven mondta el a Szentatyának, hogy az ajándékba hozott nyomatok Szentendre mártír papját ábrázolják, akinek a boldoggá avatását szeretnék kezdeményezni.

A találkozó után a Vatikáni Rádióban beszéltek terveikről, Kucsera Ferenc boldoggá avatásáról.

PestiSracok facebook image

Nem mindenki szeret(ne) emlékezni a vörösterror áldozatára

Mint arról korábban részletesen írtunk: a szentendrei „civileknél” kiverte a biztosítékot már az is, hogy a kommunizmus áldozatául esett Kucsera Ferencet ábrázoló póló is volt abban az ajándékcsomagban, amit a város nevében Verseghi-Nagy Miklós polgármester adott át elsős diákoknak. A Társaság az Élhető Szentendréért csoportosulás polgármester-jelöltje nem is hagyta szó nélkül ezt a „súlyos aránytévesztést”, majd azon agonizáltak, hogy miért nincs senki a polgármester környezetében, aki „megnyomná a vészcsengőt”. A TESZ olvasatában ezek szerint a kommunizmus áldozatára emlékezni súlyos hiba, Szentendre hősének történetét pedig nem kellene megismertetni a gyerekekkel, mert „úgysem értik”. Fülöp Zsolt közösségi oldalára írt bejegyzéséből árad a düh és a kétségbeesés, amit persze értünk, ha arra gondolunk, hogy a TESZ elnöke, Helyes Imre egy őskomcsi KGB-fióka (akiről már többször megírtuk, milyen múlttal is rendelkezik), másfelől viszont elgondolkodtató, hogy vajon miért is nem tudják elviselni a szentendrei mártír emlékének felidézését? A szentendrei Fidesz közleményben reagált a TESZ bejegyzésére. Véleményük szerint az egykor jobb sorsra érdemes TESZ mostanra a bukott baloldali pártok fedőszervévé vált. Együtt indulnak a választásokon, és úgy látszik, ennek az az ára, hogy a TESZ-nek valójában már Gyurcsány Ferenc pártja diktál, ezért nem bírják elviselni, hogy Kucsera Ferenc mártír halála a kommunizmus bűneire emlékeztet. Kiemelik: a Fidesz szentendrei szervezeteként ezt a leghatározottabban visszautasítják.

Rómában vendégeskedik a szentendrei múzeum

A Ferenczy Múzeumi Centrum hagyományosan jó kapcsolatot ápol a Római Magyar Akadémiával, amely legutóbb Vincze Ottó képzőművész velencei kiállításának előkészítését segítette. Szeptember 12-én, csütörtökön a Falconieri-palota patinás kiállítóterében a szentendrei múzeum saját gyűjteményéből nyílt tárlat Felvonulás (Tiltott és tűrt művészet Szentendrén a Kádár-korszakban) címmel, mások mellett Bukta Imre, efZámbó István, feLugossy László, Kocsis Imre és Lois Viktor műveiből. A Felvonulás című kiállítás finisszázsához kapcsolódva október 13-án mutatkozik be Rómában a Szentendrei Szabadtéri Tárlat. A Campo de Fiori melletti utcákban megvalósuló alkalmi kiállításon műveivel jelen lesz a tavalyi jubileumi tárlat résztvevőinek többsége, de a szervezők olasz alkotók csatlakozását is örömmel veszik. A program a Mirabilia Urbis című kortárs művészeti fesztivál részeként valósul meg.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.