kujtim fejzulai
Készült a rendőrséggel való esetleges tűzpárbajra a bécsi merénylő
A rendőrséggel való esetleges tűzpárbajra készítette elő lakását az a húszéves férfi, aki november 2-án négy emberrel végzett és többeket megsebesített Bécs belvárosában – közölte az APA osztrák hírügynökség szerdán, saját forrásaira hivatkozva.Kedvezményes lakásbérletet és havi kilencszáz eurós segélyt kapott a bécsi terrorista
Kedvezményes lakásbérlethez juthatott Bécsben a húsz éves, albán származású merénylő. Fejzulait „Jungwienerként” regisztrálták, emiatt kaphatta meg a támogatást, ami azoknak a harminc év alatti fiataloknak jár, akiknek még nincsen saját lakásuk. A négy ember halálát és további huszonhárom ember súlyos sérülését okozó terroristának ezen felül havonta kilencszáz eurós segélyt folyósított az osztrák állam – írja cikkében az Index.A bécsi merénylettel kapcsolatban őrizetbe vettek közül nyolcan büntetett előéletűek
A hétfő esti bécsi merénylettel kapcsolatban eddig őrizetbe vett tizenöt személy közül nyolcan büntetett előéletűek –közölte Karl Nehammer osztrák belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.Az osztrák belügyminiszter szerint Kujtim Fejzulai egyedül követte el a bécsi terrortámadást
Hétfőn este az osztrák hatóságok által a képen látható Kujtim Fejzulai néven azonosított – albán gyökerekkel rendelkező – merénylő négy embert ölt meg, huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában egy zsinagóga közelében. A videófelvételek kiértékelése megerősítette, hogy egy elkövetője volt az iszlamista merényletnek – jelentette ki Karl Nehammer osztrák belügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján.Liberális „jogállam”: a terrorista olcsóbban megússza, mint aki állítólag zaklató sms-eket ír...
Egészen hajmeresztő az Európára oktrojált liberális jogrendszer működése – már ha ezt „működésnek” lehet nevezni. Ma az unióban egy potenciális tömeggyilkos terroristát csak pár hónapra zárnak börtönbe – nagyjából annyi időre, amennyire egy több gyermekes családanyát néhány állítólagos zaklató sms-ért...Ajánljuk még










