Pesti Srácok

Készült a rendőrséggel való esetleges tűzpárbajra a bécsi merénylő

Készült a rendőrséggel való esetleges tűzpárbajra a bécsi merénylő

A rendőrséggel való esetleges tűzpárbajra készítette elő lakását az a húszéves férfi, aki november 2-án négy emberrel végzett és többeket megsebesített Bécs belvárosában – közölte az APA osztrák hírügynökség szerdán, saját forrásaira hivatkozva.

Az APA értesülései szerint Kujtim Fejzulai Wagramer utcai lakásán a bútorokat összetolták, hogy azok fedezéket képezzenek egy fegyveres összecsapás esetén. A lakást röviddel a merényletet követően kutatták át a hatóságok. Az APA szerint mindez arra utal, hogy Fejzulai fel akart készülni arra az eshetőségre, hogy a rendőrség még időben tudomást szerez a merénylet előkészületeiről és felkeresi otthonában. Egy másik lehetőség, hogy arra számított, túléli a terrorcselekményt és a lakásán sáncolja el magát. Szerdán a Bécs Liesing nevű kerületében található muszlim temető igazgatója megtagadta a merénylő eltemetését.

– mondta Ali Ibrahim, a sírkert igazgatója a Kurier című osztrák lapnak nyilatkozva. Ebben a temetőben helyezték volna el ugyanis a tettes földi maradványait.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Ibrahim. Egyben közölte, hogy több hívő is jelezte felé, hogy nem szeretnének majdan egy gyilkos mellett feküdni. Egyelőre nem világos, hogy Fejzulait hol fogják eltemetni. Alternatívát jelentene egy másik muszlim temető Vorarlbergben, vagy esetleg Észak-Macedónia.

Kilenc napja az észak-macedóniai albán családból származó osztrák férfi négy embert megölt és huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában. Az elkövetőt a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.