különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés
Befejezték a nyomozást Szilágyi István meggyilkolása ügyében
Befejezték a nyomozati munkát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának munkatársai Szilágyi István meggyilkolása ügyében. A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságal a színész fiát vádolják, aki az elvégzett elmeorvosi szakértői vélemény szerint a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható állapotban volt.Tényleges életfogytiglant kapott egy többszörös visszaeső, zalaegerszegi gyilkos
Élettársának különös kegyetlenséggel végrehajtott megöléséért – mint többszörös visszaesőt – tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen egy zalaegerszegi férfit, aki 1997-ben kettős emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, de ebből 20 év után feltételesen szabadulhatott.Letartóztatták az élettársa holttestét dögkútba rejtő férfit
Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte az élettársát és a holttestét egy dögkútba rejtette – közölte a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap. A PestiSrácok.hu korábban megírta, hogy a férfi 2020 novemberében egy szóváltás után nagy erővel lefejelte élettársát, majd az ájult asszonyt addig bántalmazta, míg az bele nem halt a sérüléseibe. Az elkövető a holttestet egy takaróba csavarta, a lakóhelye közelében egy állati tetemeknek ásott gödörbe rejtette, és állati maradványokkal, gallyakkal befedte. A bántalmazás annyira brutális volt, hogy az áldozatnak szinte minden csontja eltört.Egy lótetem alól ásták ki a rendőrök a különös kegyetlenséggel meggyilkolt nő holttestét (Videó!)
Eltűnés miatti körözési eljárásnak indult, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés lett. Féltestvére jelentette be egy negyvenkilenc éves asszony eltűnését a rendőrségen 2021. január 11-én – akkor már hónapok óta nem hallott felőle a rokonság. Az információk szerint az eltűnése előtt a nő együtt élt élettársával, aki a kihallgatás során elmondta: nem tud semmit a nő hollétéről. A Pest megyei nyomozókat azonban nem hagyták nyugodni a gyanús körülmények és a férfit újból kihallgatták, ahol bevallotta a gyilkosságot, majd azt is, hogy a holttestet egy állati tetemek sírhelyeként is funkcionáló gödörbe ásta – írta meg cikkében a police.hu.Ajánljuk még