Pesti Srácok

Egy lótetem alól ásták ki a rendőrök a különös kegyetlenséggel meggyilkolt nő holttestét (Videó!)

Eltűnés miatti körözési eljárásnak indult, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés lett. Féltestvére jelentette be egy negyvenkilenc éves asszony eltűnését a rendőrségen 2021. január 11-én – akkor már hónapok óta nem hallott felőle a rokonság. Az információk szerint az eltűnése előtt a nő együtt élt élettársával, aki a kihallgatás során elmondta: nem tud semmit a nő hollétéről. A Pest megyei nyomozókat azonban nem hagyták nyugodni a gyanús körülmények és a férfit újból kihallgatták, ahol bevallotta a gyilkosságot, majd azt is, hogy a holttestet egy állati tetemek sírhelyeként is funkcionáló gödörbe ásta – írta meg cikkében a police.hu.

A nyomozás kezdeti szakaszán a rendőrök felkutatták a nő ismerőseit, feltérképezték lakókörnyezetét, kikérdezték korábbi élettársát, aki elmondta: 2020 nyarán elváltak útjaik, a nő elhagyta, azóta nem tud róla. Valami nem stimmelt, a rendőröket zavarták bizonyos körülmények. A rokonok szerint tavaly novemberben beszéltek vele, akkor még együtt élt párjával, holmijai pedig a mai napig élettársánál voltak. Újabb kihallgatás következett, amelyen a férfi egy másik történettel adott magyarázatot volt barátnője eltűnésére. Eszerint tavaly, egy késő őszi estén aludni tértek, majd hajnalban ébredve a nőt felakasztva találta veresegyházi lakásukban. Még az újraélesztésére is kísérletet tett, ám amikor látta, hogy küzdelme hasztalan, megijedt és a holttestet egy közeli gödörbe dobta. A rendőrök életellenes cselekménnyel kapcsolatos gyanúja erősödött, 2021. február 5-én éjszaka bizonyosságot is nyertek.

A negyvenkilenc éves férfi megmutatta az állati tetemek sírhelyeként is funkcionáló gödröt, ahová a rendőrökön kívül a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is felsorakoztak. A nő holttestét kora reggelre sikerült kiásni egy ló maradványai alól. Már a helyszíni és a halottszemle adatai valószínűsítették az idegenkezűséget, a soron kívül elvégzett boncolás alá is támasztotta. Az áldozat testén több olyan sérülést – sorozatos bordatörést, szilánkos lapockatörést, törött fogakat – találtak, amelyek egyértelműen bántalmazásból eredhettek. Az igazságügyi orvosszakértő a sérülések vizsgálata alapján kizárta az önkezűséget, önakasztásra semmi nem utalt.

A beszerzett bizonyítékok hatására a negyvenkilenc éves férfi megtört és kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomása szerint egy ideje már gyakran veszekedtek élettársával; az egyik ilyen alkalommal, 2020. november 5-én eldurvult a vita. Állítása szerint ekkor lefejelte, majd bakanccsal megrugdosta áldozatát. Az élettelen testet ezután pokrócba csavarta és begurította abba a gödörbe, ahonnan napra pontosan három hónappal később a rendőrök kiásták. Hulladékkal és gallyakkal letakarta, majd elment dolgozni. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztályán különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az őrizetbe vett férfi ellen. A rendőrök kezdeményezik letartóztatását.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: police.hu

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.