különvélemény
Megnéztük a Zelenszkij-showt Netflixen, hogy Önöknek már ne kelljen! – Különvélemény
A nagysikerű amerikai showman, David Letterman ezúttal Hollywoodot vitte a vendéghez, és nem a vendéget Hollywoodba. Ukrajnai körútját elnézve, az avatatlan szemek azt gondolhatják, hogy Kijev az új New York. Ön még nem látta? Kíváncsi, hogy mit üzen maga a show? Elmondjuk!Hadházy Ákos korrupció helyett egyházakat üldöz – Különvélemény
Hadházy “korrupcióüldöző” Ákos mindig is sunyi eszközökkel operált. Korrupcióellenes harca is csak akkor sértett ellenzéki köröket, ha az a saját érdekeit szolgálta (lásd: Zugló). Pedig éppen aktuális volna a külföldi pénzek kapcsán kicsit kutakodnia, hiszen a magyar ellenzék után brüsszeli politikusok is épp lebukófélben vannak, mellettük szóljon, hogy ők legalább euróban kapták dollár helyett a 30 ezüstöt. Hadházy Ákos azonban most nem politikusok után szimatol, hanem egyházi vezetőket próbál a gyűlölet célpontjává tenni. Áldozata, Németh Sándor nem tett egyebet, mint arról beszélt, hogy elismeri a tanárok igényeit, de helytelennek tartja a tanítványok politikai ügyekbe keverését, illetve a trágár beszédek éljenzését ezen megmozdulásokon. Hadházy nem csak a vezető lelkész, de az egész egyháza ellen is hadjáratot indított. Külön érdekesség, hogy Király Tamás, a Hit Rádió munkatársa érdemben is reagált Hadházy rágalmaira, amire a politikus már véletlenül kifelejtett szócskákra, és bizonyítékok helyett sejtésekre támaszkodott viszontválaszában.Olajszagú ez a demokrácia! – Különvélemény
Amerika segít terjeszteni a demokráciát, Európa pedig cserébe fizikai euróra váltja a digitális dollárokat. Régi recept ez. Ahol demokráciát és nyugatias értékeket emlegetnek, ott előbb-utóbb felüti fejét az olajszag is.A "demokráciáért" címkét felhasználva bármilyen gonoszságot véghez lehet vinni – Különvélemény
Azt mára megtanulhattuk, hogy a II. világháború óta a Nyugat mindig csak a demokráciáért harcolt. Az olajért, országok, térségek kifosztása végett nem is háborúzott senki. Ha valaki mást mond, az moszkovita. Többek között erről, és sok egyéb másról is szó esik a Különvélemény aktuális számában.Nincs semmi, ami távol tartana egy németet a karszalagtól – kivéve egy sárga lap – Különvélemény
Ukrán az új meleg, szájbefogás az új térdelés, a karszalag meg addig fontos, amíg nincs tétje. Amint sárga lapot kapnának érte, rögtön elpárolgott a nagy forradalmi lendület. Nálunk, Közép-Európában tét nélkül lehetett bohóckodni, előadni, hogy mekkora diktatúra van Magyarországon, ők pedig mekkora hősök, de nyomban visszafogták magukat, amint a legkisebb retorziót (sárga lap) kilátásba helyezték számukra a karszalagos-jóemberkedésért cserébe. „Így hullik a vakolat az egész woke szarságról" – fejtette meg Ábrahám Róbert a németek gyávaságát.A jobboldaliság ma egy nagyon tág fogalom, a konzervatívokat pedig a világ ma úgy képzeli el, mint az amishokat – Interjú Ábrahám Róberttel
Puzsér Róbert tette fideszessé, bár ő inkább orbánistának vallja magát, miközben Vágó István az, aki felfedezettjeként beszél Ábrahám Róbertről, akit annak ellenére tart tehetségesnek, hogy jobboldali. A PS TV Különvélemény című műsorának házigazdáját és a Parkoló Hobbista hiányozhatatlan tagjának tehetségét 2017-ben még a jobboldalisággal véletlenül sem vádolható 24.hu is elismerte, hiszen az év vloggerének kiáltották ki. Első körben mégsem a videós tartalmaival, hanem a verseivel hívta fel magára a figyelmet, amiket a többi között a fiatalkori, Franciaországba való szökése alatt megélt nehéz napok ihlettek. A karrierje kezdetéről, jobboldaliságról, vallásról és Majka kormánykritikus daláról is beszélgettünk Ábrahám Róberttel, aki szerint Ambrózy Áron kollégánk a legliberálisabb ember, akivel valaha találkozott.Lassan már a lengyelek kérnek elnézést Ukrajnától – Különvélemény
A rakétaincidens – akárhogy is történt – lengyel állampolgárok életébe került. Ilyen esetben emberi és diplomáciai minimum a hivatalos részvétnyilvánítás volna Ukrajna részéről. Erre azonban mindezidáig nem került sor. Sőt, az ukrán vezetés retorikáját elnézve lassan már a lengyelek fognak elnézést kérni Ukrajnától a történtek miatt.Különvélemény – NoÁr is közzétette a maga „Zelenszkij-listáját”
Karácsony még odébb van, de a kívánságlisták év közben is működnek. Legalábbis erről tanúskodik az a jelenség, ami „új-nyugatról” (értsd: Ukrajna) érkezett, és kezd nálunk is meghonosodni. Hogy pontosan mire is van még szüksége noÁrnak? A különvélemény aktuális részéből kiderül.Különvélemény: mostanra kiderült, van rossz határkerítés és jó határkerítés is
Hogy mi a különbség a rossz és a jó kerítés között? Viszonylag egyszerű a válasz. Ha a magyar kormány építi rossz, ha a finnek, akkor jó. Migráns is kétféle van ám, tudtuk meg szintén a liberális sajtóból. A definíció itt sem túl bonyolult. Ha egy orosz menekül, az rossz migráns, minden egyéb etnikum jó migráns.Ajánljuk még