lázár jános
Gyurcsány felelőssége is egyértelmű az egyik legnagyobb korrupciós botrányban
Minden idők legnagyobb korrupciós botrányában 166 milliárd forintot loptak el, Budai Gyula szerint a pénz az MSZP-SZDSZ pártkasszájában landolhatott - írja az Origo. A volt elszámoltatási kormánybiztos néhány éve vizsgálta a beruházást, most ennek eredményeiről számolt be az ügyészség előtt.Lázár: "Az, hogy az ország határához félmillió bevándorló jön, olyan biztonsági kérdés, amelyben semmilyen kompromisszumot nem köt Magyarország"
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország soha nem rendezett akkora sportversenyt, mint amekkora a pénteken kezdődő vizes világbajnokság lesz. Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Magyarország Mexikó visszalépése után "beugróként" rendezi meg a világbajnokságot. Magyarország ezzel mindenképpen rekordot dönt - jegyezte meg.Lázár: Nem Soros származásáról, hanem tetteiről szól a plakátkampány
A kormányzati plakátkampány nem Soros származásáról szól, hanem cselekedeteiről: a magyar üzletember programot hirdetett a határok megnyitásáról, egymillió bevándorló beengedéséről, mindez már nemzetbiztonsági kérdés – jelentette ki Lázár János a 94. Kormányinfón. A kancelláriaminiszter arról is beszélt: 163 országból hazánk a 15. legbiztonságosabb, de Orbán Viktor miniszterelnök elvárása, hogy az első tízbe kerüljünk. A tárcavezető jelezte: a dél-budai szuperkórház helyszínére van B és C terv is, mivel a jelenlegi terület megvétele kapcsán árvita alakult ki a tulajdonos és az állam között.A vidéki MSZP-sek között sok Czeglédy Csaba-típusú ember van - Lázár szerint lesznek még csúnya szoci ügyek
Jobbikban való befolyásszerzés, hogy Simicska Lajos diszkont áron, napi 260-270 forintért adja Vona Gáboréknak hirdetési felületeit, óriásplakát helyeit, világosan látszik, hogy Simicska befolyásolni kívánja a Jobbikot - válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón a parlamentben. A tárcavezető portálunknak nyomatékosította, Simicska cserébe majd kérni fog valamit a Jobbiktól.Már szeptemberben tárgyalhatja a parlament a Lex Heinekent
Akár már szeptemberben tárgyalhatja a parlament a "lex Heinekenként" is emlegetett törvénytervezet - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az MTI-vel.Lázár János szerint többféle módon próbálják Magyarországot rászorítani a kvóták elfogadására
A kvótaügyben indított köztelezettségszegési eljárás és az Ahmed H.-ügy egyaránt az Európai Bizottság nyomásgyakorlása Magyarországgal szemben a betelepítési kvóta elutasítása miatt – közölte Lázár János a Kormányinfón. A szokásos csütörtöki sajtótájékoztató vezérfonalát ismét az egész EU-s közbizalmat és közbiztonságot megrázkódtató migrációs válság adta, hiszen az EU jövője a két hét múlva kezdődő magyar V4-es elnökség központi kérdése lesz, ráadásul a német sajtó minap hanyagsággal vádolta meg a magyar rendőrséget a „halálkamionnal” kapcsolatban.Lázár János a PS-nek: Sukoró miatt csak két embert ítéltek el, pedig Gyurcsány is felelős
Gyurcsány Ferenc felelőssége is megáll a Sukoró-ügyben, a volt szocialista miniszterelnöknek a tervezett telekcsere és a kaszinóberuházás tekintetében egyértelmű a politikai felelőssége, de szerintem Gyurcsánynak jogi felelőssége is van - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón a parlamentben.Lázár János: a magyarság nem előidézője, hanem áldozata trianonnak
Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Szarvason, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen.Lázár János: férfiból, nőből és gyerekekből álló családokról fog szólni a jövő évi költségvetés
A családtámogatási rendszerek és Soros György projektjei uralták a 90. Kormányinfót, amelyen Lázár János összefoglalta a kormány jelentősebb gazdasági eredményeit is. Kifejtette, hogy a gyermekes családokhoz jó helyre megy a pénz, és a kormánynak továbbra is feltett szándéka a gyermekvállalás ösztönzése és a dolgozó családok támogatása. A CEU-val – ahogy a többi érintett egyetemmel – már zajlik a tárgyalás, azt viszont világossá tette a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy az a versenyelőny, amelyet az egyetem eddig élvezett a többi magyar egyetemmel szemben, a jövőben nem tartható.Ajánljuk még

















