lázár jános
Szép siker: Hölle Martin és a magyar csapat aranyérmes a kettesfogathajtó-vébén
Egyéniben Hölle Martin győzött a szlovéniai Lipicán rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon, míg a Lázár Vilmossal és Lázár Zoltánnal kiegészülő magyar csapat sorozatban harmadszor lett első. A viadal honlapja szerint a magyar pónivilágbajnok több mint 11 hibaponttal vezetett a vasárnapi zárószám, az akadályhajtás előtt, amelyben 6,24 ponttal zárt, így biztosan tartotta meg tetemes előnyét.Lázár: Európa nem egy multicég, hanem kultúra, identitás és életforma
Európa nem multinacionális cég, hanem kultúra, identitás és életforma. Európa vezetői pedig nem a részvényeseknek tartoznak felelősséggel, hanem az európai polgároknak – nyilatkozta Lázár János a Magyar Időknek. Mint a kvótaperben hozott döntéssel kapcsolatban megjegyezte, tudomásul vesszük az unió döntését, de nem adjuk fel a szuverenitásunkat, és nem leszünk egymás mellett élő, egymással előbb-utóbb versenyhelyzetbe kerülő kultúrák országává.Schmidt Mária Lázárnak: "Amíg Zoltai Gusztáv kezében a Sorsok Háza, addig nincs remény a megnyitásra"
Reagált a A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Lázár János legutóbbi Kormányinfón elhangzott, a Sorsok Házát érintő kijelentésére. A Sorsok Háza létrehozásának szükségességéről és fontosságáról a Kormány Lázár János javaslata alapján döntött még 2013 nyarán- mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója pénteki közleményében."Ocsmány dolgot lát az ellenzék, ha belenéz a tükörbe" - Lázár helyretette a gyűlölködőket
Sikertelenségből és tehetetlenségből fakad az ellenzéki düh és gyűlölködés - hívta fel a figyelmet a mai Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető az ellenzéknek és az ellenzéki holdudvaroknak azt üzente, tükörbe nézni nehéz, de meg kellene próbálni. "Az ellenzék ma belenéz a tükörbe, lát egy ocsmány dolgot és nem megborotválkozik, hanem összetöri a tükröt. Nem a Fidesz tehet arról, hogy kevés választójuk van, hogy rájuk kevesebb a vevő. Tessék ajánlattal előállni, amely versenyképes a Fidesz programjával, ajánlatával" - szúrta oda Lázár János. A miniszter azokra az ellenzéki vádakra is reagált, hogy "dúvad a kormány", "szájkosarat tesz a civil szervezetekre". Majtényi László volt ellenzéki köztársasági elnökjelölt a minap beszélt arról, jogállamban nem fordulhat elő, hogy civil szervezetekre szájkosarat tesznek.Szeged marad megyeszékhely, de a Csongrád névnek búcsút inthetünk
Az Országgyűlés ma tárgyalja a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon javaslatát, amely Csongrád-Csanádra változtatná a jelenlegi Csongrád megyét. A Ház ülése reggel 9 órakor kezdődik, az első négy napirendi pontban nemzetközi szerződések kihirdetéséről tárgyalnak a képviselők, akik ezt követően mondhatják el véleményüket a megyeátnevezési javaslatról.Lázár János visszavonulna az országos politikától
Rövid videóinterjút adott a csütörtöki algyői lakossági fóruma után a Magyar Nemzetnek Lázár János kancelláriaminiszter. Félhivatalos megszólalása önmagában is kisebb hírértékkel bír, hiszen a G-napot követő fordulat után a Magyar Nemzetnek kormánytagok egyáltalán nem nyilatkoztak.Lázár: Brüsszelnek a sunnyogás a nyerő, az egyenes beszéd üldözendő - Kósa miniszter lesz
Az Európai Bizottság és Brüsszel hatalmának megerősítése a tegnapi kvótaperben Magyarország és Szlovákia kárára meghozott uniós bírósági ítélet, az európai bírósági döntés Brüsszelt próbálja helyzetbe hozni a tagállamokkal szemben, amely nagyon veszélyes - jelentette ki a mai Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hangsúlyozta, a döntés azt üzeni, hogy Brüsszelben eldönthetik, kik éljenek Magyarországon. "A bíróság az előtt nyitotta meg az utat, hogy Brüsszel egy olyan helynek, központnak gondolhatja magát, ahol egy íróasztal mögött ülő bürokrata eldöntheti, kik éljenek a tagországokban, ki éljen Magyarországon. Pedig ez önállósági, szuverenitási kérdés, amely nekünk fontos tartópillér. Önállóságunkról nem mondunk le" - fogalmazott Lázár János. Közölte: a kormány minden jogi eszközt igénybe fog venni azért, hogy az ország függetlenségét megőrizze.Lázár: az atom- és napenergia garantálhatja az ország függetlenségét
Lázár János szerint az atomerőmű és a napenergia közelebb viheti Magyarországot ahhoz, hogy ne kelljen áramot vásárolnia külföldről, így garantálhatja az ország áramellátásának függetlenségét. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről szerda este Pakson, az atomerőmű kapacitás-fenntartásához kapcsolódó fejlesztésekről tartott lakossági fórumon beszélt.Lázár: félezer milliárddal többet költ oktatásra a kormány, mint 2010-ben a szocialisták
Jelentősen csökkentek a családok beiskolázással kapcsolatos költségei: már 9 évfolyamon kapják ingyen a tankönyveket a diákok (több mint egymillióan), a gyermekek több mint fele ingyenesen étkezik az oktatási rendszerben – mondta csütörtökön Lázár János, hozzátéve, a jövő évi büdzsében félezer milliárd forinttal többet fordítanak oktatásra, mint 2010-ben a szocialisták. A kancelláriaminiszter emellett beszélt arról, a kormány engedélymentessé tenné 80 méterig a kútfúrást; a kormányhivatalokban „seggnyalással” nem lehet fölkapaszkodni; a Soros-médiának van véleményformáló ereje; továbbá szóba került Veres András püspök lombikbébiprogram elleni kirohanása is.Ajánljuk még















