lejárató kampány
Komoly pénzeket kerestek Böjte Csaba lejáratásán a baloldali újságírók
Több millió forint juthatott Soros Györgyhöz köthető alapítványtól az Átlátszó Erdély munkatársainak. A Hír tv Célpont című műsorában elhangzott, hogy Szabó Tünde és Kulcsár Árpád jól járt.Ellenzéki lejárató oldalak tulajdonosait buktatta le a Magyar Nemzet
A Magyar Nemzet most részletes kutatással bizonyítja, hogy a lejáratóoldalak tulajdonosai a milliárdos, részleteiben máig homályos külföldi finanszírozásból egy sor további honlapot működtethettek. A lapcsalád kizárólagos kampányszerepét is igazolják, 2022. április 3., az országgyűlési választás napja után ugyanis az internetes oldalak jórészt azonnal, vagy napokon belül felhagytak a működésükkel.XXI. Század Intézet: összehangolt lejárató kampányt folytatott a baloldal
A 2022-es választásokra létrejött hatpárti összefogásnak nem volt pozitív mondanivalója, ám a kormánypártokkal szemben kialakított negatív kampányukat nyelvileg, tematikailag és időben is összehangolták – olvasható a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében.Német sajtó: az Európai Bizottság lejáratókampányt folytat a BioNTech ellen
Az Európai Bizottság lejáratókampányt folytat a BioNTech német gyógyszergyártó cég ellen – állítja a Focus.de német hírportálon megjelent írásában Jan Fleischauer német újságíró.Az ellenzék szerint is valótlan problémákkal kampányol az ellenzék
Megbukik az ellenzék a 2022-es országgyűlési választáson, ha csak a kormányt kritizálja – erről beszélt az LMP országgyűlési képviselője a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Ungár Péter elmondta: nem zárja ki, hogy két év múlva Dobrev Klára legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette: egyetért a kormány migrációs politikájával, a szociális szférában azonban szerinte sürgős bérrendezésre lenne szükség.Így bukott meg Soros legutóbbi lejáratókampánya Magyarország ellen
Mint arról portálunk is több alkalommal beszámolt, a koronavírus-járvány visszaszorítása ellen meghozott kormányzati intézkedéseket a hazai és külföldi balliberális sajtó arra használta fel, hogy egy összehangolt lejáratókampány formájában ismételten igazolják: Magyarország egy diktatúra, ahol lábbal tiporják a sajtószabadságot. Az összehangolt támadás folyamatáról – amely mögött, mint alább igazolást is nyer, a Soros György által kitartott szervezetek, újságírók és politikusok álltak – a Nézőpont Intézet készített kimerítő, szakmailag is megalapozott elemzést, amelyben végigkísérik, hogyan aktivizálódtak Soros álhírterjesztő médiagépezetének hazai tagjai, hogyan kapcsolódtak be a lejáratókampányba nemzetközi kapcsolataik, hogyan indult meg tevékenységük nyomán a Magyarország elleni sajtóhadjárat, amely végül egy nemzetek feletti politikai és médiakoalícióban egyesült.Gyurcsányné felsült a lejáratókampánnyal, de máris fenyegeti Várhelyit
Várhelyi Olivér láthatóan jól megtanulta Orbán pávatáncát és kettős beszédét, most a kérdés az, hogy képes lesz-e a következő öt évben is olyan független lenni, mint amilyennek ma a meghallgatásán mutatta magát – kommentálta lejárató aknamunkájának csúfos felsülését Dobrev Klára, a Gyurcsány-párt EP-delegáltja a Facebookon.Gulyás Tarlós István negyedszázados autóbalesetéről forgat lejárató filmet – "Lelkük rajta!", mondta a PS-nek a főpolgármester
A PestiSrácok.hu filmipari forrásból úgy értesült: a külföldi hátterű ellenzéki tüntetések porondmestere, Gulyás Márton fikciós filmet, másként fogalmazva kosztümös választási lejárató videót forgat Tarlós István 24 évvel ezelőtti autóbalesetéről, amelyben az akkor még óbudai polgármester autója elé ugró négyéves kisfiú elhunyt. A szomorú esetet (az MSZP-SZDSZ-kormány idején) főügyészi felügyelettel vizsgálták ki és rögtön megállapították, hogy Tarlós István vétlen volt a tragédiában. Megkerestük a főpolgármestert, aki vonakodás nélkül, rögtön válaszolt kérdéseinkre.Újabb "köteles beszédet" gyártanának Gyurcsányék - Bicskanyitogatóan hazudik Kövér Lászlóról a DK
A Demokratikus Koalíció brigádvezetője, Gyurcsány Ferenc hiába buktatta le magát - ráadásul büszkén - Debreczeni József 2006-ben megjelent könyvében, hogy személyesen ő a felelős a "köteles beszéd" néven elhíresült, Kövér László elleni lejáratókampányért, és hiába ismerte el, hogy "Kövér nem akar akasztani", ez úgy tűnik, nem sarkallta a szektapártot arra, hogy abbahagyja a hazudozást. 2019-ben Rónai Sándor DK-szóvivő simán megengedi magának, hogy azzal vádolja a házelnököt, hogy halállal fenyegeti az ellenzéki választókat...Ajánljuk még