lejárt követelések
Rég lejárt követeléssel semmizték volna ki a móri ügy megoldóemberét
Megpróbáltuk, nem jött be, bocsika – így is összegezhetnénk azt a történetet, amelyben csaknem húszmillió forintot akart egy, már lejárt követeléssel behajtani a móri vérengzés megoldóemberén egy faktorcég. Ebben segítségére volt a bírósági végrehajtó, akinek – saját véleménye szerint – nincs mérlegelési kötelezettsége, így azt sem kötelessége kideríteni, hogy egy-egy hasonló követelés érvényes-e még, vagy már lejárt. Szebenyi István végrehajtási kifogással élt, így kiderült, hogy esetében már rég lejárt tartozást akartak rajta behajtani, amit a követeléskezelő a felhívás után elismert, és elállt a behajtástól, csakhogy Szebenyit a procedúra kezdetén teljesen lenullázták anyagilag. Az eset jól megmutatja azokat a jogszabályi hiányosságokat, amelyeket a faktorcégek és a bírósági végrehajtók rendszerszintűen ki is használnak.