lemondás
Bejelentette lemondását a svéd miniszterelnök
Bejelentette lemondását szerda este Magdalena Andersson, Svédország szociáldemokrata miniszterelnöke, miután az előző heti választásokon a jobboldali pártszövetség szerezte meg a parlamenti többséget.Lemondott a paksi bővítésért felelős államtitkár, Süli János
Szeptember 5-ei hatállyal megszűnt Süli János megbízatása, a paksi bővítésért felelős államtitkár lemondott – derült ki a kedd esti Magyar Közlönyből, amit az ATV szúrt ki.Fokozódik a szlovák kormányválság: beadta lemondását a gazdasági miniszter
Beadta lemondását Richard Sulík szlovák gazdasági miniszter, a négypárti kormánykoalíció második legkisebb pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke. Sulík ugyanakkor arra kérte a pártja által jelölt minisztereket, egyelőre ne távozzanak posztjukról, így a kormánykoalíció jövője továbbra is bizonytalan. Egy biztos: érik a kormányválság Szlovákiában.Lemondhat Ferenc pápa
Ferenc pápa egyetért azzal a megállapítással, hogy a kanadai őslakosok ellen "kulturális népirtást" követtek el. A katolikus egyházfő kanadai látogatásáról hazatérőben nyilatkozott szombaton újságíróknak. Ismét elmondta: nem kizárt, hogy egészségi állapota miatt lemondjon, mindenesetre mostantól sokkal kevesebbet fog külföldre utazni – írja az MTI.Váratlan fordulat: Hegedüs Zsuzsa meggondolta magát, nem akar lemondani és büszke Orbán Viktorra
A szociológust meggyőzte Orbán bécsi rasszizmus elleni kiállása. Legújabb levelében azt írja: „büszke vagyok Rád”, a „segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt 20 évhez hasonlóan, számíthatsz” – szúrta ki a levelet a Mandiner.„Robbantani” akar Orbán lemondott tanácsadója, a liberális médiában hirdette meg a „történet végét”
Hol máshol, mint az RTL Klubon beszélt arról Hegedüs Zsuzsa, aki kedden nyílt levélben jelentette be lemondását miniszterelnöki megbízotti posztjáról, hogy „robbantani szeretne” távozását követően. A szociológus kedden azt állította, hogy Orbán Viktor tusványosi beszéde volt számára a „vörös vonal”, azonban már aznap a liberális médiának nyilatkozott arról, hogy el fog indítani egy olyan civil kezdeményezést, „amellyel ennek a történetnek véget lehet vetni”.Újból benyújtotta lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök
Újból benyújtotta lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtökön, miután kudarcba fulladt a kormánykoalíció újjáélesztésére tett kísérlete. Sergio Mattarella olasz államfő "tudomásul vette" Draghi lemondását, és arra kérte a távozó miniszterelnököt, hogy a továbbiakban ügyvivő kormányfőként folytassa munkáját – írta közleményében a római elnöki hivatal.Ajánljuk még

















