lengyel-magyar együttműködés
Deutsch Tamás: győzött Magyarország, győzött a lengyel-magyar együttműködés
Történelmi sikert ért el Magyarország a hétéves uniós költségvetés és a hozzá kapocslódó helyreállítási alapról szóló tárgyalásokon és azok elfogadásával – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva, kedden.Pócza: A magyar-lengyel együttműködés sikere kudarc az Európai Parlament számára
A megállapodás siker a tagállamok és kudarc az Európai Parlament számára. Az uniós döntéshozatali mechanizmusban a vitás kérdések sokszor már alacsonyabb szinten eldőlnek, de a jogállamisági vitában lehetett tudni, hogy a magyar és lengyel álláspont nem változik, és itt az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban dől el a vita – mondta Pócza István, a Danube Institute kutatási igazgatója a kétnapos csúcson megszületett megállapodást értékelve.Deutsch Tamás: lelepleződtek, akik azon dolgoztak, hogy ártsanak Magyarországnak
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, a Brüsszelben elért siker kapcsán úgy fogalmazott: kellemetlen napokat kénytelenek átélni a hazájuknak ártani akaró magyar baloldali politikusok az Európai Unió hosszútávú költségvetéséről és a hozzá kapcsolódó helyreállítási csomagról szóló megállapodás sikeres létrejötte miatt.Novák Katalin: megnyert egy csatát Magyarország a megállapodással
Novák Katalin videoüzenetben reagált a mai siker margójára. Megnyert egy csatát Magyarország az uniós költségvetéssel kapcsolatos megállapodással – jelentette ki a Fidesz alelnöke a videóban.A lengyelek szerint Magyarország magatartásának alapvető jelentősége volt a brüsszeli sikerben
A lengyel külügyminiszter-helyettes szerint alapvető jelentősége volt Magyarország matagartásának, a közös lengyel–magyar tárgyalási stratégiának abban, hogy minden jel szerint sikerrel végződtek az uniós költségvetési csomagról folytatott tárgyalások a brüsszeli csúcstalálkozón.Varga Judit: Magyarország győzött
Add tovább! Magyarország győzött – írta közösségi oldalán Varga Judit a brüsszeli siker kapcsán. Mint arról Szijjártó péter korábban, videoüzenetében tájékoztatott: nem köthető ideológiai feltételekhez az európai uniós források lehívása.Szijjártó: Sikert értünk el, mert harcoltunk a nemzeti érdekért (Videó)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter videobejegyzésében adta hírül, hogy Brüsszelbe érve értesítették arról, hogy megszületett a megállapodás: nem köthető ideológiai feltételekhez az európai uniós források lehívása. Szijjártó úgy fogalmazott: sikert értünk el, mert harcoltunk a nemzetért, a nemzeti érdekért!Deutsch Tamás: Győzött Magyarország, győzött a lengyel-magyar szövetség, győzött Európa!
Deutsch Tamás is bejegyzést tett közzé közösségi oldalán a jogállamiság-vitával kapcsolatos pozitív sajtóhírekre.Egy lengyel publicista buktatta le Dobrev hazugságait
A lengyelekhez is eljutott Dobrev reklámfilmje, azonban ez nemzetközi siker helyett csak lebukást hozott a DK-nak. Grzegorz Górny publicista leleplezte, hogy amit Gyurcsány Ferenc felesége EU-s támogatásként próbál eladni, az valójában kizárólag a lengyel jobboldali-konzervatív kormány érdeme, Brüsszelnek pedig semmi köze hozzá – tudta meg a Magyar Nemzet.Ajánljuk még