lengyelország
Lengyelország elutasítja az Európai Bizottság zsarolását
Lengyelország elutasítja az Európai Bizottság (EB) mindenfajta zsarolását, a testület messzemenően túllép hatáskörén - jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter szerdán Varsóban annak kapcsán, hogy Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke a nap folyamán Brüsszelben lépéseket helyezett kilátásba az uniós alapértékek magyarországi védelme érdekében.Robbanás történhetett a szmolenszki légi katasztrófa során
Sok jel utal arra, hogy robbanás történt a 2010-es szmolenszki légi katasztrófa során, a gép még a levegőben esett szét darabokra - közölték a lengyel kormánygép egykori tragédiájának körülményeit vizsgáló, a lengyel nemzetvédelmi tárca mellett működő bizottság hétfői varsói sajtóértekezletén.Lengyel-magyar: még mindig két jó barát Trócsányi László szerint
A lengyel igazságügyi miniszterrel találkozott Tócsányi László. Az igazságügyi miniszter a PestiSrácok.hu-nak adott telefonos interjúban elmondta, hogy a találkozón a magyar alkotmányról, az alaptörvény körül kialakult vitáról, a V4-ek együttműködéséről, a szuverenitásról és az európai ügyészség létrehozásáról is szó volt, de megvitatták Donald Tusk támogatásának ügyét is. Trócsányi a találkozót követően Lodzban a helyi egyetem jogi karán tart előadást.Varsó keményen fog játszani az EU-val Tusk megválasztása után
Lengyelország mostantól obstruálni fogja az Európai Unió munkáját, és "kemény játékot" fog játszani Brüsszelben, miután az unió Varsó toltakozása ellenére újraválasztotta Donald Tusk volt lengyel kormányfőt az Európai Tanács élére - közölte a lengyel külügyminiszter.Ajánljuk még

















