lengyelország
Elutasította az Európai Bíróság a lengyel bíróságok beadványait az igazságügyi változtatások ügyében
Elutasította az Európai Unió Bírósága csütörtökön a lengyel bíróságok beadványait a lengyelországi igazságszolgáltatás átalakításának ügyében – tudatta a luxembourgi székhelyű intézmény sajtószolgálata.Szlovákiában is emelkedett a fertőzések száma, Csehországban elhunyt egy 45 éves rákbeteg
Szlovákiában hétfőn újabb 19 embernél mutatták ki a Covid-19 fertőzés kórokozóját, és így 204-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden. Csehországban pedig elhunyt egy 45 éves rákbeteg. Lengyelországban eddig kilenc halálos áldozatot követelt a járvány.A lengyel-magyar barátság napján értékközösségről írt Áder Jánosnak a lengyel elnök
Lengyelország és Magyarország történelmi és értékközösségéről írt Andrzej Duda lengyel államfő abban a levélben, amelyet hétfőn, a lengyel-magyar barátság napján küldött Áder János magyar köztársasági elnöknek.Karanténba vonult a lengyel kormány egy része
Karanténba vonult a lengyel kormány egy része, miután Michal Wos környezetvédelmi miniszter pozitívnak bizonyult az új koronavírusra, ezért elhalasztják az államfő által összehívott, a gazdaságélénkítő intézkedéscsomagról szóló kabinettanács szerdai ülését- közölte rendkívüli sajtóértekezletén Andrzej Duda elnök.Lengyelország ideiglenesen lezárja a határait a koronavírus terjedése miatt
A Covid-19-fertőzés megelőzése érdekében Lengyelország ideiglenesen visszaállítja a teljes határellenőrzést, nem engednek be külföldieket az országba – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb pénteki tanácskozása után. A csütörtökön bejelentett veszélyhelyzet keretében vasárnaptól foganatosítandó intézkedés egyelőre tíz napra szól, de meghosszabbítható újabb húsz napra, majd szükség esetén további egy hónapra.A csehek és a lengyelek is szükségállapotot hirdettek
Szükségállapotot hirdetett ki Csehországban a kormány csütörtökön az új koronavírus terjedése miatt. A rendelkezés délután kettőkor lépett életbe, hatálya harminc nap – közölte a kormány rendkívüli ülése utáni sajtóértekezleten Andrej Babiš miniszterelnök Prágában. Közben a koronavírus-járvány továbbterjedésének megelőzése miatt a lengyelek is vészhelyzetet hirdettek; ezt Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter csütörtöki varsói sajtóértekezletén jelentette be.Meghalt az első koronavírusos beteg Lengyelországban
Meghalt az első koronavírussal fertőzött beteg Lengyelországban, egy 57 éves nő a nagy-lengyelországi vajdaság székhelyén, Poznanban – jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén a poznani főpolgármester-helyettes.Több mint negyed tonna heroint foglaltak le Lengyelországban
Több mint negyed tonna tiszta heroint foglaltak le Lengyelországban, a 4,7 milliárd forintnak megfelelő értékű szállítmány feltartóztatása után egy nemzetközi csempészbandát is elfogtak - közölték vasárnap Varsóban. A Mateusz Morawiecki kormányfő és Mariusz Kaminski belügyminiszter részvételével megtartott sajtóértekezleten elhangzott: a múlt héten végrehajtott rendőrségi akcióban tengeri úton szállított, hivatalosan zsírkövet tartalmazó négy konténert ellenőriztek előzetes figyelmeztetés alapján. A Gdynia lengyel balti-tengeri kikötőbe érkezett szállítmányban a zsírkő közé rejtett 275 kilogramm heroint találtak meg.Ajánljuk még

















