levél
Itt a bizonyíték az ellenzéki képviselők hazaárulására: gyűlölködő agitációs levélben lázították az uniós politikusokat Trócsányi ellen (Frissítve!)
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció alacsony minőségű, demagóg frázisokat puffogtató kottájából játszott tegnap a Trócsányi László biztosjelöltet elgáncsoló Európai Parlament jogi szakbizottsága (JURI), a korábbi igazságügyi miniszter esetében a grémium ugyanis azok után állapította meg az összeférhetetlenséget, miután kézhez kapták a DK EP-képviselőinek négyoldalas Trócsányi-sározó, gyűlölködő, és lázító levelét, amelyben Dobrev Kláráék Trócsányi leszavazását követelték a baloldali, liberális és zöld EP-képviselőknek – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a DK két nappal a szakbizottsági ülés előtt, kedden küldte szét az EP-képviselők között a Trócsányi-ellenes, Magyarországot is vastagon áztató négyoldalas, angol nyelvű levelét, amelyben ugyanazok a vádpontok olvashatók, mint amiket a bizottság tegnap Trócsányi László, a magyar kormány és hazánk fejére olvasott. A PestiSrácok.hu a DK feljelentő agitációs iratát is megszerezte, amely újabb tökéletes látlelet arról, hogyan áskálódik hazánk ellen az ellenzék, és a magyar balliberális EP-képviselők hogyan árulják a hazát Brüsszelben.Orbán Viktor az olasz miniszterelnöknek: Készen állunk a közös munka folytatására
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Giuseppe Conte olasz kormányfő ismételt miniszterelnöki megbízatásához – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szombat délelőtt.Orbán Viktor Matteo Salvininek: Harcostársként tekintünk Önre, függetlenül a politikai folyamatok alakulásától
Levélben fejezte ki nagyrabecsülését és köszönetét Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvininek, az eddigi olasz kormányzó párt, a Liga vezetőjének azért a munkáért, melyet az elmúlt időszakban Olaszországért és egész Európáért, benne Magyarországért végzett – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök délben.Orbán Viktor levelet küldött a Fidesz kizárását szorgalmazó néppárti tagszervezeteknek
Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját - értesült a Reuters.Orbán Viktor levélben fordul az EP-kampány miatt a Fidesz-támogatókhoz
Orbán Viktor miniszterelnök január elején levélben keresi meg azokat a Fidesz-támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak - közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.Papp Lajos: Hazámat az életem árán is megvédem a muszlim invázióval szemben
Akár életem árán is védem hazámat az iszlám erőszakos inváziójával szemben - olvasható Dr. Prof. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész adventi nyílt levelében, amelyet a 888.hu közölt szó szerinti változatban. A szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, valamint a PTE-ÁOK Szívgyógyászati Klinika korábbi igazgatója nyomatékosítja, a jó szándékú kopogtatókat mindig befogadtuk.Amerikai republikánus képviselők álltak ki a magyar kormány mellett Brüsszel büntető döntésével szemben
Kiállt a magyar kormány mellett az Európai Parlament "büntető döntésével" szemben Andy Harris és 11 további amerikai republikánus kongresszusi képviselő.Bizottsági alkalmazottként asszisztált Verhofstadt Orbán-gyalázásához a momentumos Benedek Márton
Levelet írt Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, amelyben azt kérdezi az isiászos Juncker helyettesétől, hogy az egyébként momentumos, de az Európai Bizottság Migrációügyi-, Uniós és Belügyi Főigazgatóságán nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátorként is dolgozó Benedek Márton hogyan és milyen minőségében vehetett részt a liberális Guy Verhofstadt november 6-i brüsszeli sajtótájékoztatóján, amelyen a Magyarországot és Orbán Viktort rendszeresen támadó politikus bemutatta azt a plakátját, amelyen a magyar miniszterelnöknek üzen. Deutsch Tamás arra kíváncsi, hogy miután a bizottság alkalmazottaira szigorú szabályok vonatkoznak, hogy mikor és milyen körülmények között vehetnek részt politikai eseményeken, a momentumos Benedek Verhofstadt melletti fellépését ki, miért és hogyan engedélyezte.Levelet írt Orbán a Zsidó Világkongresszus elnökének az egyik Soros-alapítvánnyal kapcsolatos kijelentései miatt
Mélyen sérti Magyarországot és polgárait Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnökének az Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) Budapestről Berlinbe költözéséről tett nyilvános állásfoglalása; az ügyben levelet írt Orbán Viktor miniszterelnök a szervezet vezetőjének - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-t.Ajánljuk még

















